Magunkról
Debreceni Zsidó Hitközség
JEWISH COMMUNITY OF DEBRECEN – HUNGARY
הקהילה היהודית דברעצן-הונגריא
A Debreceni Zsidó Hitközség Magyarország legnagyobb vidéki zsidó közössége, közel 1000 fős létszámával. Az első zsidó család 1840 körül telepedett le városunkban. A kezdeti nehézségeket követően a közösség létszáma egyre gyarapodott, a hitközség fejlődött, ezzel együtt több zsinagóga, zsidó iskola, gimnázium, kórház, szociális intézmény épült. A második világháború előtti népes 12000 lelket számláló közösség többsége a Holocaust áldozata lett. A háború, valamint a múlt rendszer következtében sokan Izraelbe, Amerikába vándoroltak.
A hitközségnek két zsinagógája maradt fenn. Az ortodox közösség zsinagógája 1894-ben épült fel a Pásti utcában, a történeti városközpont közvetlen közelében. Tervezője Berger Jenő debreceni építész volt. Főhomlokzatának karakterisztikus elemei az oszlopokkal alátámasztott bejárati építmények. A homlokzatok stílusa késő-eklektikus, főként a románkori építészet elemeit alkalmazva. 2000-ben tető és külső homlokzat felújítást hajtottak rajta végre, a belső tér rekonstrukciója még várat magára.
A Kápolnási utcai zsinagógát 1910 őszén adták át. A 600 fő befogadására alkalmas, külsejében modern, szerkezeti felépítésében bizánci hatásokat tükröző templomot budapesti műépítészek, a László-testvérek tervezték. Az épület kivitelezési munkálatait Erdődi Lajos építőmester irányításával helyi szakemberek végezték. 1944-ig a debreceni Zsidó Gimnázium használatában volt. Napjainkban az őszi nagy ünnepeken, valamint esküvők, különböző rendezvények alkalmával használjuk.
Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal 2000-ben mindkét zsinagógát műemlékké nyilvánította.
A Debreceni Zsidó Hitközség ma is működő, élő hitközség. Nagy hangsúlyt fektetünk a hitélet fenntartására, ehhez megvannak a szükséges intézményeink: mikve, kóser konyha (húsos). Minden nap van reggel-este minyen a Pásti utcai Bét Hámidrásban, és minden ünnepet megtartunk, ősi törvényeink szerint. A mikve használati szándékukat kérjük legalább két nappal előre jelezzék.
A kóser húst helyben történő vágással biztosítjuk. Konyhánk a napi ebéd elkészítésén kívül egyedi igényeket is kielégít: hidegtálakat, süteményeket, csoportoknak hideg csomagokat, stb. Keddenként sólet-, csütörtökönként palacsinta-délután várja a vendégeket. Ebédeket – külföldi, mind belföldi – vendégeink részére előfoglalással biztosítunk. A foglalás minimális ideje 2 nap.
Idős, Holocaust túlélő tagjainkról a Nőegylettel karöltve, az Idősek Klubja gondoskodik. Fontosnak tartjuk a fiatalokkal való foglalkozást, a jövő nemzedékének nevelését, ifjúsági szervezetünk a Union of Jewish Students tagszervezete.
A hitközség épülete és a zsinagógák egyaránt a város szívében, az Aranybika Szállodától 2-3 percre helyezkednek el. A székházban egy szobás vendéglakás áll rendelkezésre (3 fő részére), illetve szállásfoglalásban segítünk.
Információk:
Elnök: Horovitz Tamás
Rabbi: Dr. Asher Ehrenfeld
Elérhetőségek – (address):
4025 Debrecen, Bajcsy Zs. u. 26 sz.
GPS: 47°31′45.29″ É (N) – 21°37′14.08″ K (E)
Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8,00 – 14,00 h
Levél cím : 4001 Debrecen, Pf. 62
e-mail: dzsh@enternet.hu
Telefon: +36-52-415-861, +36-30-846-1703
Fax: +36-52-533-273
Zsinagógák – Synagogues: Debrecen, Pásti u. 4
Imádkozás -Service
Reggel – (Morning) Nyáron – Télen – Este -(Evening)
Hétfő 7.00 19.00 Sötétedéskor
Kedd 7.00 19.00 Sötétedéskor
Szerda 7.00 19.00 Sötétedéskor
Csütörtök 7.00 19.00 Sötétedéskor
Péntek 7.00 Gyertyagyújtás ( Budapest -10 perc)
Szombat- Shabat (egyéb vallási ünnepek) 8.00 19.00 Sötétedéskor
Vasárnap 7.00 19.00 Sötétedéskor
Debrecen, Kápolnási u. 1 – a Kápolnás Utcai Zsinagóga csak az őszi ünnepek idején üzemel