Infoblokk
logo logo logo

A Debreceni Zsidó Hitközség elnökével találkozott az amerikai nagykövetasszony

Colleen Bell amerikai nagykövetasszony debreceni látogatása során találkozott Horovitz Tamással, a Debreceni Zsidó Hitközség elnökével. A találkozón részt vett dr. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és dr. Bosák Nándor Debrecen- nyíregyházi római katolikus megyés püspök.

A megbeszélésen nagykövetasszony érdeklődött a debreceni egyházak egymással való kapcsolatáról, együttműködéséről, társadalmi szerepvállalásáról. A DZSH elnöke elmondta, hogy Debrecenben az egyházak együttműködése példaértékű, hisz amikor a parlamentben olyan antiszemita, rasszista mondatok hangzottak el egy jobbikos képviselő felszólalásában, hogy mérjék fel „itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”, akkor Debrecenben – a vidéki városok közül elsőként – a református Nagytemplom előtt demonstrált és fejezte ki együttesen tiltakozását: Debrecen város polgármestere, a katolikus és a református egyház püspöke és a DZSH elnöke.  

                                                                                        

Horovitz Tamás hangsúlyozta annak fontosságát, hogy tekintettel a jelenlegi Európában zajló nagyon aggasztó terrorista cselekményekre, ahol ártatlan keresztény és zsidó embereket ölnek meg, felemeljük hangunkat és együttesen ítéljük el a terrorizmus minden megnyilvánulását. A beszélgetésen elhangzott, hogy Debrecen városában, környezetében és a határon túl is nagyon fontos az egyházak közreműködése és segítsége. Nagykövetasszony nagyra értékelte a DSZH ebben végzett munkáját.

A találkozón kitértek a hitközségnél az utóbbi időben végrehajtott nagy volumenű fejlesztésekre, melyek hosszútávon biztosítják a zsidó közösség jövőjét Debrecen városában. Colleen Bell kiemelten érdeklődött a 2014 évben elindított Holocaust Emlékév eseményeiről és eredményeiről. A hitközség elnöke elmondta, hogy akkor látja sikeresnek a Holocaust Emlékév programsorozatát, a zsinagóga és létesítmények felújítási projektjeit, ha ez az év a figyelemfelkeltés éve, mely ráirányítja a figyelmet arra, hogy ezek a borzalmas események soha ne történhessenek meg újra, s az antiszemitizmus, rasszizmus és a terrorizmus ellen napjainkban is küzdeni kell. Akkor nevezhető sikeresnek ez a törekvés és ez az emlékezés, ha ez kezdete annak, hogy az elkövetkezendő években, évtizedekben az egyházak és a civil társadalom közösen minden évben fokozott figyelmet szentelnek ezeknek a megemlékezéseknek, a közös jövő építése, megalapozása érdekében.

A hitközség elnöke tájékoztatta nagykövetasszonyt, hogy a felújított orthodox zsinagóga a közeljövőben nemcsak a hitélet, hanem az oktatás-nevelés helyszínéül is fog szolgálni, a Közép- és Kelet-európai Zsidó Oktatási és Kulturális Központ elindításával. Nagyon biztató és megnyugtató volt a megbeszélés során, hogy a résztvevő egyházvezetők gondolataiban és törekvéseiben kiemelt helyet kapott az oktatás és nevelés kérdése.

A beszélgetés végén Horovitz Tamás, a DZSH elnöke előzetesen meghívta nagykövetasszonyt a Debrecenben létesülő Holokauszt emlékhely avatására. Colleen Bell nagykövetasszony ígéretet tett arra, hogy ezen kiemelten fontos eseményen részt fog venni.

 

2024. április 20.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013