Bemutatták a DTV debreceni zsidóságról készített dokumentumfilmjét

Akik lelke megmaradt a hitben. Ez a címe a Debrecen Televízió új dokumentumfilmjének, amelyet vasárnap ünnepélyes keretek között mutattak be a Pásti utcai zsinagógában. A debreceni zsidóság történetéről szóló alkotás premierjén Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a kormány partnerként tekint a zsidó közösségekre, a dokumentumfilm készítők missziója pedig fontos szerepet tölt be az emlékezésben.


A zsidó felekezetűek debreceni betelepedésétől, a 19 század második felétől kezdve mutatja be az 54 perces dokumentumfilm a békés éveket éppúgy, mint a későbbi gettósítást, a deportálást és a munkatáborok megpróbáltatásait. A film bemutatóján a kormány képviseletében Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára vett részt, aki a dokumentumfilmes misszió kapcsán az emlékezés és a tisztelet fontosságát is hangsúlyozta.


- A Magyar Kormány partnerként tekint a zsidó közösségekre, és értéknek tekinti azt a kultúrát, azt a vallási örökséget, amit ők ápolnak – mondta a parlamenti államtitkár.
A premieren DrPapp László polgármester azt mondta: a város morális kötelessége, hogy megőrizze és továbbadja a debreceni zsidóság emlékezetét. Ezért született meg a város felkérésére a Debrecen Televízió dokumentumfilmje a helyi zsidóság történetéről.
- Az elmúlt hónapokban elkészülhetett az a film, amely ezt hivatott bemutatni. Megeleveníteni az egykori zsidónegyed világát, megemlékezni azokról, akik nem térhettek vissza a deportálások után, és bemutatni azokat, akik szívükben hordozzák a debreceni zsidó világot, és szívesen beszélnek nekünk, sokadik generációnak arról, hogyan kell megőrizzük identitásunkat és hitünket, bárhol is legyünk a világban – hangsúlyozta a polgármester.
Horovitz Tamás, a helyi zsidó hitközség elnöke a filmbemutatón elmondta: fontos, hogy megismerjük a múltunkat, mert ebből tudjuk építeni a jövőnket. Ebben jelent komoly segítséget a Debrecen Televízió dokumentumfilmje.
- Nagyon fontos, hogy ezt a filmet sikerült elkészíteni. Ez a film bemutatja a holokauszt előtti debreceni zsidóság életét, amikor még virágzó zsidó élet volt Debrecenben, és sajnos bemutatja hitelesen azt a korszakot is, amikor elvitték a debreceni zsidókat – hangsúlyozta.
A filmben tizenöt holokauszt-túlélő idézi fel a helyi zsidóság szenvedéseit. Vojtkó Ferenc, a film rendezője kiemelte: a holokauszt-túlélők által elmondott történetek – amellett, hogy hitelessé tették a filmet – fontos tanulságokat is hordoznak.
- Az egyik szereplő így fogalmazott: amikor ő mindezzel szembesült, akkor rájött, hogy nem szabad gyűlölni. Azt hiszem, hogy ez a legfontosabb. Ennek a filmnek az az üzenete, hogy nem szabad gyűlölni – nyilatkozta a rendező.


A Pásti utcai zsinagógában tartott premieren mintegy százan tekintették meg a Debrecen Televízió új alkotását, az “Akik lelke megmaradt a hitben” című dokumentumfilmet.

 

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2018. december 16.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Dickmann Sándor
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013