Infoblokk
logo logo logo

Botlatókövek elhelyezése 2. alkalommal Debrecenben

A Pásti utcai Ortodox Zsinagóga volt az ünnepi megemlékezés nyitó helyszíne 2018. augusztus 9-én a Botlatókövek 2. alkalommal történő elhelyezésének. Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, Dr. Hunyadi László, Izrael Állam tiszteletbeli konzulja Debrecen és Dr. Iványi Zsuzsanna, a DE Germanisztikai Intézet igazgatója tartott beszédet, melyek nem csak protokollárisak voltak.

A Debreceni Zsidó Hitközség elnökének, Horovitz Tamásnak a köszöntőjét olvashatják:

Hölgyeim és Uraim!
Kedves Jelenlévők!


„Nagyon sok szeretettel köszöntöm Önöket, a mai napon. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a körünkben megjelent botlatókövet elhelyező családok képviselőit. Vallásunkban nagy micve – jótétemény - ez, azok felé, akik már nem köszönhetik meg a gondoskodást, ezért nagy tisztelet illeti a családokat. Nagyon fontos feladatunk mindig emlékezni a Holocaust áldozatokról és nagyon örülünk annak, hogy Debrecenben, közösségünkben még nagyon sok Holocaust túlélő van, akik sajnos átélték a Holocaust borzalmait. Debrecenben minden évben méltó megemlékezést tartunk az áldozatokról.
A Holocaust előtt népes, mintegy 12 ezer fős közösség élt, sajnos a koncentrációs táborokból csak hatezer zsidó testvérünk tért vissza. Minden nap, amikor reggel és délután jövünk imádkozni a Bét Hámidrásba, a mindennapos imádkozásunk helyszínére, azelőtt az emlékfal előtt jövünk el, ahol hat ezer debreceni zsidó polgár szerepel. Mindennap rápillantva eszünkbe jut és emlékezünk a Holocaust borzalmaira és áldozataira. Felmerül bennünk a kérdés, mi is a mi feladtunk jelenkorban az emlékezésen túlmenően, hogyan tudjuk a tradíciót, a hagyományokat fenntartani. Nagyon fontos feladatunk, hogy szüleink, nagyszüleink örökségét tovább vigyük, hagyományainknak megfelelően fenntartsuk a hitközséget, mindent megtegyünk azért, hogy vallási életünk működjön és fennmaradjon. Bízunk benne, hogy Debrecenben a hitközség az idők végéig fennmarad és a hagyományaink szerint működik.
Még egyszer szeretném köszönteni és megköszönni a botlatóköveket elhelyező családok képviselőinek részvételét. Örülünk, hogy együtt vagyunk a mai napon, még ha ez egy valójában gyásznap is. Mindig szeretettel várjuk és fogadjuk Önöket Debrecenben.„

Köszönöm a figyelmüket!

 

A Debrecenből és környékeikről elhurcolt áldozatokról emlékezett meg Fekete László főkántor és Schwarcz Péter rabbihelyettes. Erdős Róbert Zebulon (USA): „Máig temetetlen halottaink” megható, és a családjában megtörtént eseményt mondott el, valamint Elie Wiesel: Az éjszaka művéből– részletet Fekete Dorottya (Svetits Gimnázium) előadásában hallhatta a közönség. Legjobban Erdős Róbert Zebulon őszinte hangvételű megemlékezése hatotta meg a közönséget. Szűnni nem akaró ütemes tapssal fogadták. Lak Sándor zongoraművész, Juhász Árpád, színész működött közre.

Gunther Demnig szobrászművész (Németország), a kövek alkotója, a Botlatókő művészeti projekt megálmodója helyezte el a köveket 6 helyszínen. A köveket állító családtagok képviselői Iczkovits László, Erdős Róbert Zebulon, Walkó Zsuzsanna, Kálmán Zsuzsa - emlékeztek meg a családtagok képviseletében. A meghatottság miatt nehezen mondák el az emlékezéseiket. A gyászimákat a Főkántor úrtól hallhattuk, a közönség a Rabbihelyettes úrral közösen mondta el a kaddish imát. Lelkileg nehéz Lelkileg nehéz délutánt éltünk át, nem csak a kánikulai meleg miatt.

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2024. április 19.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013