Gyerekek látogatták meg a Debreceni Zsidó Hitközséget

2016. augusztus 1-én egy 30 fős gyerekcsoport látogatott hozzánk Debrecen Város nyári napközis táborának lakói közül, akiket Hidasi Kati, a nőegylet elnöke és András Viktória fogadott és kalauzolt el a zsidó negyed fontosabb épületeiben illetve ezzel együtt a zsidóság világába.

Ez alatt a néhány óra alatt bepillantást nyerhettek a zsidó hagyományokba, megtudhattak egy-két érdekességet erről a kultúráról illetve bejárhatták a Pásti utcai ortodox zsinagógát valamint annak az udvarán található mikvét és vágodát is. Aztán a holokauszt emlékfalnál néhány perces pihenő következett. Ezalatt néhány szóban megtudhatták, hogy miért is készült el ez az emlékfal, illetve, hogy mit szimbolizálnak az ott található kövek.


Következő állomásunk a hitközség klubtermébe vezetett, ahol egy kis meglepetés várta őket gyümölcs és sütemény formájában, amelynek előkészítésében részt vett Török Amália és Szalánczi Viktória. A klubhelységben aztán további érdekességekkel és információkkal gazdagodhattak Pálszabó-Jurovits Júlia közreműködésével.

Végig jó kedvűen és érdeklődően fogadták az információkat, sok-sok kérdéssel fordultak hozzánk az itt tartózkodásuk teljes ideje alatt.
Az elfogyasztott sütik és gyümölcs mennyiségéből valamint a sok mosolygós arcból arra következtettünk, hogy a meglepetés is telitalálat volt.
A velük érkező tanár úr, illetve a két fiatal segítő is végig figyelemmel és érdeklődéssel volt az elhangzottak iránt, és láthatóan jókedvűen és élményekkel telve távoztak tőlünk.
Hálánkat kifejezve búcsúzásként még egy apró ajándékkal kedveskedtünk látogatóinknak, így magukkal tudtak vinni egy kis darabot hitközségünk életéből. Ez pedig nem volt más, mint Debreceni Zsidó Hitközség által kiadott nyomtatványok,amelyek közül kifejezetten nagy sikere volt a foglalkoztató füzetnek ezenkívül egy gyermekeknek szóló Hágádát illetve egy noteszt tollal, amelyen a Pásti utcai zsinagóga rajza látható.

Összességében azt mondhatjuk, hogy egy nagyon jó hangulatú vidám délelőtt volt ez, mind a gyerekeknek mind pedig az itt dolgozóknak. Reméljük, hogy élményekkel telve és információkkal tértek haza és hogy viszont látjuk még őket.
Ezúton szeretnénk megköszönni a program lebonyolításához nyújtott segítségét a Debreceni Karitatív Testület, a Debreceni Zsidó Hitközség elnökének, Horovitz Tamásnak illetve minden munkatársának, a hitközségen belül külön köszönet a Rachel Nőegyletnek valamint szeretnénk megköszönni az együttműködést a napközis tábor minden tanárának és felügyelőjének.

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2018. december 16.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Dickmann Sándor
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013