Izraeli Filmfesztivál Debrecenben

Hetedik alkalommal rendezték meg a Budapesti Izraeli Filmfesztivált, amely idén is leköltözött Debrecenbe. December 2-án vasárnap délután az Apolló mozi adott otthont a rendezvénynek, melynek partnerszervezői a Debreceni Zsidó Hitközség és Izrael Állam Tiszteletbeli konzulátusa voltak.
Három izraeli film került bemutatásra héber nyelven, magyar feliratozással. Sikerült bepillantani ezeken keresztül egy kicsit az izraeli kultúrába és életmódba.
A filmek előtt minden alkalommal az est házigazdája, Prof. Dr. Hunyadi László, Izrael állam debreceni tiszteletbeli konzuljának köszöntője után kezdődtek el a vetítések. Az első az Abulele című volt, ahol az Abulele - szörny nem mindennapi társsá vált.
A második, Kishon című filmben Efrájim Kishon magyar származású író életét, munkásságát ismerhetjük meg egy újságíró segítségével. Az animációs technika volt az eszköze a két Golden Globe díjas író mozgalmas életének bemutatásához.
A vetítés végén aznap este kezdődő hanuka csodájára emlékeztette a nézőket Prof. Dr. Hunyadi László. Hanukai hagyományos gyertyagyújtás következett, Kreisler Gábor mondta el a brochékat, és Grósz Zsuzsanna DZSH alelnök zongorán idézte fel a hagyományos dallamokkal a hanukai csodát. Amíg a Piac utcán az első adventi gyertya került meggyújtásra, addig az Apolló moziban a hanuka gyertya hozta fényt. Nem maradhatott el az ilyenkor szokásos fánk sem. A közönséget vendégül látták a rendezők a finom, olajban sült süteményre. Prof. Dr. Lichtmann Tamás (OR-ZSE) előadásából nem csak Kishon szellemességét csodálhattuk meg felolvasása által, hanem képet kaptunk a Pesti kabaréról is tudományos szintű előadás keretében.

A harmadik: „Avinu – Apánk” című filmből egy érdekes világba, a gengszter világba látunk bele. A főszereplő ebbe kényszerült a családja anyagi helyzetének javításához, boldogulásukhoz.
Igaz, hogy csak pár óra hosszára, de itt volt Izrael Debrecenben, az ősi hanukai láng kíséretében.

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2018. december 16.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Dickmann Sándor
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013