Katonazenekar a Pásti utcai Zsinagógában

Az őszi zsidó ünnepek zárásaként egy nem minden napi zenei eseménynek lehetett részese a Pásti utcai Ortodox Zsinagóga közönsége. A zsidó újév alkalmából adott koncertet október 7-én (Tisri 28) vasárnap délután az MH 5. Bocskai István Lövészdandár helyőrségi zenekara ebben a gyönyörű szakrális térben.
Most először látogatott el hitközségünkre a több mint hatvan éve működő, az országban és külföldön is méltán ismert zenekar.


Megnyitójában először Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka híres zsidó származású klasszikus író idézetével köszöntötte a résztvevőket. Kifejtette, hogy ezzel a koncerttel tovább folytatódik a Hitközség és a Dandár jó kapcsolata. A zenekar tagjai nem csak a zenei életben kiválóak, de mint katonák is élen járnak a haza védelmében és hű szolgálatában.


Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke üdvözölte a megjelenteket és a zenekart. A program méltó zárása a Hitközségen rendezett előadásoknak, mely hagyományteremtő az elkövetkezendő években. A zsidó újév a világmindenség kezdete is egyúttal, ezért is történik ennek nyilvános köszöntése.
A zsúfolásig megtelt zsinagógában felcsendülő zenei hangokra a katonás fegyelem mellett a könnyedség is jellemző volt. A zenekar próbált a hallgatók kedvébe járni. Ismert számokkal nyűgözte le őket. Külön érdekesség volt Jerry Bock: Hegedűs a házetetőn musical számos részeltének a felcsendülése, melyet erre az alkalomra tanultak meg. A helyhez illően zsidó származású szerzők ismert filmzenéi is felhangzottak. Elkalauzoltak bennünket George Gershwin világába is, de érdekes volt hallani a Beatlestől a Hey Judet, vagy a 60-as és 70-es évek Amerikájának zenéjét. Záró szám Duke Ellington Caravane-je volt. A tapsvihar és az ismétlés nem maradhatott el.


Nem mindennapos zenei csemegének volt részese a zsinagógánk zsúfolásig megtelt közönsége a Helyőrségi Zenekar jóvoltából. Külön köszönjük, hogy sűrű programjaik közé bennünket is beillesztettek, és az új évünket megédesítették.

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2018. december 13.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Dickmann Sándor
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013