Magas rangú izraeli vendég a Debreceni Hitközségen

Illusztris vendége volt március 27-én, kedden a Debreceni Zsidó Hitközségnek, Rabbi Prof. Daniel Hershkowitz, az izraeli Bar-Ilani Egyetem elnöke személyében. Tudományos és Technológiai miniszter volt, napjainkban is számos tudományos és állami pozíciót tölt be.


Délután a Pásti utcai orthodox zsinagógánál várta az illusztris vendéget Dr. Asher Ehrenfeld debreceni főrabbi, Kreislerné dr. Grósz Zsuzsanna alelnök, Stern Ervinné és Keresztes Attila elöljárók, valamint Kreisler Gábor, a közösség MAZSIHISZ küldötte. Horovitz Tamás hitközségi elnök nem tudta fogadni a vendéget, az első közvetlen járattal Izraelbe repült, mely egy korábban egyeztetett program volt. Professzor úr feleségével, Shimonával, és az izraeli egyetem nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetőjével, Daniel Schval-lal érkezett hozzánk.
Rövid bemutatkozás után érdeklődtünk a napi programjáról. Szerényen, de annál büszkébben mutatta Magyar Érdemrend tiszti keresztje kitüntetést, melyet délelőtt a parlamentben Dr Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől vett át. Itt találkozott a magyarországi zsidó vezetőkkel. Nagy dicsőség a magyar zsidóság számára is ez a kitüntetés. A beszélgetésünk egy nagy „Mazal tov”-val kezdődött. Közvetlensége az első percben megnyilvánult, az egész estére ez volt a jellemző.
Dr Asher Ehrenfeld debreceni főrabbi adott tájékoztatást a hitközségünkről az ortodox zsinagógában, melyet bámulattal néztek vendégeink. A muzeális jellegű vágodára is rácsodálkoztak, mert ilyet még nem láttak.

 

 


Hét órakor eljött az esti imádkozás ideje, a professzor, akinek rabbi végzettséggel is rendelkezik, elfoglalta az őt megillető helyet, a debreceni főrabbival egy sorban. Este beköszöntött a Niszán hónap, népes közönség imádkozott együtt.
Ezután átsétáltunk a Hitközség székházába, ahol Dr. Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektor helyettese is csatlakozott a látogatókhoz. A rektor-helyettes gyakori résztvevője rendezvényeinknek. Délután Rabbi Prof. Hershkowitz a Debreceni Egyetem vezetőivel tárgyalt, régi jó kapcsolatban állnak.
A hitközségi konyha finomságai mellett nem maradt el a kóser szilvapálinka kóstolása sem. Vacsora közben beleláthattunk az alapjában matematikus végzettségű tudós sokoldalúságába, országa űrhajózásban kifejtett magas szintű eredménye is téma volt. Megható volt a szülők, nagyszülők és családtagok életéről szóló szomorú, de érdekes közvetlen hangú visszaemlékezés. A szülők Kolozsvár környékéről származnak, de magyarok voltak. Ő már Izraelben született, de gyökereiről nem felejtkezik el. Gyakran látogat el Romániába és Magyarországra. A magyar nyelvet is jól beszéli, erről is meggyőződtünk.
A beszélgetés végén elővett egy régi fényképet, amelyen négy generáció volt látható, a legkisebb ő volt. A dédnagyszülő és a nagyszülő a Kazinczy utcai zsinagóga kántorai voltak. Népes számú unokával büszkélkedett, a fotó árulkodott.
Úgy éreztük, hogy a Hitközség újabb családtagokkal bővült, ez derült ki a záró köszöntésekből. Jó volt együtt énekelni térségünkben, de az egész világon jól ismert dalt: „Szól a kakas már…”
Kedden reggel a zsinagógában és délben az ebédnél együtt voltunk vendégeinkkel.


Nekünk a Niszán hónap örömteli eseménnyel kezdődött barátaink társaságában. Legyen ilyen a folytatás is mindenki számára!

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2018. december 16.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Dickmann Sándor
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013