Mozgalmas hosszú hétvége Debrecenben

Március 3-án délután hitközségünkre látogatott Isabelle Poupart Kanada magyarországi nagykövete. Ő is követte elődjét ezzel a látogatással, aki szintén jó kapcsolatban állt hitközségünkkel. A nagyon kedves diplomatát Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke fogadta. Az általános tájékoztató utána helyi zsidóság mindennapjairól érdeklődött a nagykövetasszony, aki olyan országot képvisel, ahol nagyszámú zsidóság él, sok a Magyarországról elszármazott is. Ezután megtekintette a Pásti utcai ortodox zsinagógát, melyet nagy érdeklődéssel fogadott.

 

 

Közben megérkeztek a péntek este újabb vendégei, akik csatlakoztak a zsinagóga látogatóihoz. Az illusztris vendégek Amerikából, Frank J. LaBuda, New York Állam Legfelsőbb Bíróságának elnöke, John R. Kelly New York vezető ügyvédje, David Haines orvos-biológus, a Debreceni Egyetem vendég professzora, valamint Dr. Vecsernyés Miklós, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar dékánja. A vendégeket Keresztes Attila hitközségi elöljáró kalauzolta a nap folyamán. Érdekes volt egyszerre négy nemzet képviselőit üdvözölni az ortodox zsinagógában, a kanadai a nagykövet asszonyt, az amerikai vendégeket, a házigazdának számító izraeli Dr Asher Ehrenfeld rabbit, és a magyar kísérőket. A vendégek nagy elismeréssel szemlélték a gyönyörűen felújított zsinagógát. Ezután a nagykövet asszonytól búcsút vettünk, az amerikai vendégeinkkel és a dékán úrral átvonultunk a Bet Hamidrashba, a péntek esti imádkozásra. A rabbi úr angol nyelvű köszöntésével kezdődött az este. Dickmann László előimádkozása után Éliás Viktor kántorjelölttől hallottuk a péntek esti jó l ismert dallamokat a zsúfolásig megtelelt zsinagógában, ahol budapesti vendégek is voltak. Péntek este a hitközség kiddust adott a vendégek tiszteletére a kultúrteremben. Jelen voltak a DZSH elöljárói is. A barchest a rabbi úr szegte meg az ima mellett. Horovitz Tamás bemutatta a debreceni közösséget múltjával és jelenével. LaBuda elnök úr nagyra értékelte a vidék második legnagyobb közösségének munkáját, büszkén fog beszámolni otthonában a látottakról. Külön köszöntette a vacsorán részvevő Prof. dr. Gergely Judit professzor asszonyt, mint holokauszt túlélőt. A finom vacsora után baráti beszélgetések következtek, majd Dr. Feuermann László bencsolásával fejeződött be az este.

 


Másnap, szombaton Dickmann László (Zalmen Zvi ben Nöszanel Ezriel) napjaink előimádkozója, samesza, mesgiachja 50 évvel ezelőtti Bár mitzvájára emlékül „nosztalgia” bár mitzvát tartottunk. Természetesen a máftir most is Laci volt. Utólag elmondta, hogy most jobban izgult, mint 50 évvel ezelőtt. A zsinagóga most is zsúfolásig megtelt, a családtagok és barátok a felolvasás után a klasszikusan cukorral dobálták meg az ünnepeltet. A gazdagon megterített kiddusnál először Horovitz Tamás köszöntötte Lacit, a hitközség hűséges tagját és dolgozóját. Dr Asher Ehrenfeld Tóra magyarázatával tanítást adott. A „Truma” hetiszakasz a mindannyiunk Tórájával foglalkozik, mely méltó volt az ünnepléshez. Reményét fejezte ki, hogy gyakrabban lesznek születésnapi „emlékező” bármicvók, ha már nincsenek igaziak. Dickmann Laci elmondta, hogy 50 éve többen voltak, majd köszönetet mondott a nem várt szervezésért. A délutáni salos szöudotnál a rabbi úr az elkövetkező purimi szabályokról, szokásokról adott tanítást.

A Zajin Ádár, Ádár hó 7-e ebben az évben is hagyományosan zajlott le. A reggeli imádkozás után idén egyénileg utaztunk Nagykállóba, Eizik Taub rabbi sírjához, hogy emlékezzünk rá, és imádkozzunk a Mindenhatóhoz. Este a Chevra Chadisha által szervezett emlékezés zajlott. A napi imádkozás után a hitközség kóser konyháját megtöltötték hittestvéreink. Dr. Asher Ehrenfeld főrabbi méltatta Mózest, a legnagyobb prófétánkat, születésének és halálának évfordulóján. Hallhattunk történelmi szerepéről. Ő hozta le a Szináj hegyéről a Tízparancsolatot. Eizik Taub nagykállói (Debrecentől 45 km) csodarabbi emlékét is felidézte, akinek szintén erre a napra esik a jahrzeitja. Az egykori szerencsi pásztorhoz, a későbbi cadikhoz kapcsolódik a magyarországi chaszidizmus megalapítása. Számtalan történet maradt fenn a kelet-magyarországi chaszid zsidók körében a mindenki által nagyon tisztelt rabbiról. Az ő nevéhez fűződik a „Szól a kakas már” népdal is, melyet Éliás Viktor előadásában hallhattunk. Ezt követték még más, zsidósághoz kapcsolódó dallamok is. Megemlékeztünk a közelmúltban 12 elhunyt hittestvérünkről. Külön méltatta Réti Béla bácsit, aki hosszú éveken át vallási elöljáró volt, hite és meggyőződése szerint élte vallásos életét. Legyen emlékük áldott!


Szép, igen tartalmas és eseménydús hétvégét tudhatunk magunk mögött. Jó volt együtt lenni a közösségünkben vendégeinkkel és tagságunkkal.


k.g.

 

2018. december 16.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Dickmann Sándor
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013