Infoblokk
logo logo logo

Senora Gracia Mendes úrnő élete elevenedett meg a Debreceni Zsidó Szabadegyetemen

A sokarcú zsidóság bemutatását tekinti fő céljának a közel havi rendszerességgel tartandó előadás-sorozat a különböző vallású hallgatóságnak. Egy érdekes, nem szokványos női életutat mutatott be számunkra az előadó, Szunyogh Szabolcs, aki a közéletben is ismert író, újságíró.
A november 25-i előadásának címe: „Zsidó nők nemcsak háziasszony szerepkörben” volt. A klasszikus Debreceni Zsidó Szabadegyetemek 6 éves történetének talán eddigi legnagyobb érdeklődésre számot tevő, és legnagyobb létszámú közönségét üdvözölhettük a Hitközség kultúrtermében. Ez valószínűleg a téma érdekességének, és az előadó ismertségének is köszönhető volt.


Mit tudtunk meg erről a hölgyről?
A magyarországi zsidóság számára is kevésbé ismert hölgy, Senora Gracia Mendes, korabeli európai zsidók nagyasszonya, úrnője életébe kaphattunk bepillantást. Ez a nem mindennapi hölgy, másnevén Gracia Nasi, nem hagyományos életet élt a XVI. században. Okos, tündöklő szépségű, művelt, dúsgazdag, s mégis hányatott életű volt. Az egész világ kegyeit élvezte. Adósaik között voltak királyok, uralkodók is. De a pápák is igénybe vették kiváló pénzügyi ismeretéből fakadóan pénzügyi szolgáltatásait. A családja segítette az ibériai zsidók menekülését Spanyolországból és Portugáliából. Szökései sorozatairól is hallhattuk az izgalmas előadásból. Menedéket keresve beutazta a fél világot, megfordult Európa és Ázsia legfényesebb udvaraiban. Járt Velencében, Ferrarában, Palesztinában, Isztambulban, tárgyalt hercegekkel, királyokkal, szultánokkal, hitvitázott rabbikkal. Zsinagógákat építtetett, várost alapított, Bibliát nyomtatott, összeesküvéseket szőtt…
Gracia életén keresztül bepillantást kaptunk a kor Európájának, Ázsiájának történelmébe, uralkodók világába.
Gracia egyre nyíltabban érdeklődött a judaizmus iránt – a Ferrarai Biblia kiadásában is segédkezett, jesivákat és zsinagógákat építtetett. 1558-ban szerezte meg az izraeli Tiberiás régióját, amelyet a szultánok hódítottak meg a Szentföldön.
Általunk is ismert történelmi események és helyek felidézése történt.
A diákkal kísért előadáson bámultuk a nagyasszony emberi nagyságát, méltóságát és hatását a világtörténelemre. Igazi zsidó szívvel megáldott, rendkívül okos asszony hírében állt.
Nagy tapssal köszönte meg ezt az érdekes előadást a hallgatóság. Természetesen a kérdések sem maradtak el. Kellemes délutáni érdekes történelmi és vallási előadást élvezhettünk.

A beszélgetés végén lehetett vásárolni Szunyogh Szabolcs közelmúltban megjelent könyvéből, a „Magyar Menórá”-ból, melyet dedikált is.

A múltat felidéző előadás után átléptünk a XVI. századból a jelenbe, közösen imádkoztunk a Pásti utcai Beth Hamidrasban.

 

 

Tartalomhoz feltöltött képek

2024. április 19.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013