Infoblokk
logo logo logo

Tóraavató Debrecenben

„Most pedig írjátok fel magatoknak és tanítsátok… (Mózes V. 31.:19)”

Augusztus 1-én, Av hó 25-én délután, 5 órakor nem mindennapi esemény színhelye volt a debreceni Pásti utcai Zsinagóga Bét Hámidrása. A múlt év végén az egyik hibás tóránk Izraelbe került ki-javításra, és most a javító szajfer visszahozta, hogy szem­mélyesen adja át a Debreceni Zsidó Hitközség tagságának.

A délutáni mincha idejére már nehéz volt helyet találni a kistempl­omban. Mincha után előadást, illetve tanítást tartott a javító szajfer, Farnadi-Jerusalmi Márk (Micha). Eddig még itt az ősi falak között nem volt szám­ítógép illetve projektor. Ezt is használt a tudós, ámde igen fiatal szajfer. A tóra, a mezüze és a tefilin gyártás rejtelmeibe avatta be a hallgatóságot. Körbe adott a fenti kegytárgyak készítése közben használt kóser anyagokat, ennek látványa, ami számunkra nagy élmény volt. Részletesen mesélt a most átadásra került tóráról. Kb. 200 évesnek becsülte korát, melyet nagyon egyedi betűkel írtak. A napi használatban sok betű lepattogzott, elkopott. Mint kiderült, voltak benne eredeti gyári hibák is. Ezeket a kive­títőn is láthattuk. A hibák most már a múlté lettek! A munka végén számítógéppel ellenőrizték, és sorszámmal látták el. Ezután nem egy mindennapi tanítás, tudományos előadás következett a héber betűk kalligrafikájáról. Minden betűnek van egy alakjukhoz kapcsolódó magyarázata. Tátott száj­jal hallgattuk a betűkkel kapcsolatos tudnivalókat, beleéltük magunkat az alef bész tudományába.

Ezután következett az igazi tó­raadási ünnepség. Horovitz Tamás, a DZSH elnöke örömének adott hangot a nagyszámú megjelenteket látva, kiemelve Zoltai Gusztávot, a MAZSHISZ ügyvezető igazgatóját. Köszönetet mondott a MAZSHISZ-nek, segítségük nélkül ez az áldásos tevékenység nem valósulhatott volna meg. Ezután Zoltai Gusztáv kért szót. Beszédét teljes terjedelemben közzé tesszük, szavai „tajrász emesz”-ként hatottak mindannyiunkra:

„Nehéz most meghatódottság nélkül szólnom Önökhöz. Először is azért, mert a hazai zsidó közösségek életében a legnagyobb dolog egy Tóra avatási ünnepség. Hiszen ahol a Tóra van, ott zsidók vannak, ott zsidó élet zajlik, ott imádkoznak, ott élnek. Nagyon fontos ez, hiszen Magyarország közel 70 esztendeje elveszí­tett 600.000 honfitársát, akiknek jelentős része vidéken élt. Itt ebben a városban, Debrecenben is kom­oly, nagy hagyományokkal bíró hitközség működött. Talán sokan nem is gondolták, hogy a háború után sor kerülhet ilyen ünnepségre. A Tóra avatásával itt Debrecenben is üzenjük, mi itt vagyunk! Bármennyire is szeretnék az ordas eszmék követői, hogy mi ne legyünk, igenis itt vagyunk. Ám ahhoz, hogy mi lehessünk 100 év múlva, nagy szükség van arra, hogy Önökkel közösen mondjunk nemet a kirekesz­tésre. Ebben nagy segítséget kaptunk, de ezt folyamatosan biztosítani kell. Mi partnerek leszünk ebben. Végül, egy személyes gondolat. Nekem különösen nagy megtiszteltetés, hogy – a zsidó hagyományok szerint – az egyik betűt a Tóra végén én írhatom be. Amikor elveszítettem a szüle­imet a Holokausztban, amikor a zsidó árvaházba kerültem, amikor az eddigi életem során bárhova vetett az élet, mindig is arra figyeltem, hogy nekem zsidóként kell élnem. Most, életem derekán, kaptam ezt a felkérést, ami arra enged következtetni, tudtam zsidóként élni, jó zsidó voltam, s a feladatom annyi, hogy az is maradjak. Azt látom, erre nagy szükség van itt Debrecenben, de Budapesten, Mis­kolcon, Szombathelyen, Sopronb­an, mindenhol, ahol zsidók élnek.”Még egy örömteli esemény volt, Horovitz Tamás, a DZSH elnöke köszöntötte Zoltai Gusztávot szület­és napja alkalmából. Mazal tov bis hundert und zwanzig!

A Tóra, ami viszonylag kis méret­tű, ott feküdt az asztalon, mint egy kis csecsemő. Az utolsó javításokat itt ejtette meg a szajfer. Az első javítást Zoltai Gusztáv, a másodikat Horovitz Tamás végezte el közösen a szajferrel. Az udvaron már táncolás és éneklés közepette ünnepeltük az „új jövevényt”, a régi-új Tóránkat. Féltő gondoskodással adták a férfiak kézről kézre. Az idős hittestvéreinket képvi­selő Réti Béla és Garamvölgyi Sán­dor is magához ölelte a Tórát. A Bét Hamidrásban, a többi Tórával együtt vonult a javított Tóra a körmenetben. Az udvaron késő estig folytatódott az esküvői hangulat. A szépen terített asztalokon kóser konyhánk finom ételeiből és inni valókból fogyaszthat­tak az ünnepség résztvevői. Örömmel láthattuk a tömegben kevésbé aktív tagjainkat is, reméljük, hogy ez az alkalom többször becsalogatja Hitközségünkhöz őket is.

Kívánjuk, hogy ez a Tóra is legalább 120 évig szolgálja közösségünket, sokáig olvashassunk ebből is az emberi kor legvégső határáig!

Kreisler Gábor

 

2024. április 17.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013