Infoblokk
logo logo logo

XVIII. határon túli nemzetközi konferencia - Debrecen 2017. augusztus 18 - 20.

Kedves Hittestvéreink, Barátaink, Érdeklődők!

A Debreceni Zsidó Hitközség 2017. augusztus 18-19-20-án tartja Debrecen és határon túli testvérhitközségei 18. nemzetközi konferenciáját, melynek témája:

Vallási és társadalmi együttélés a Kárpát-medencében

A zsidóság diaszpórában való léte mindig is társadalmi együttéléshez való viszonyában alapult. Ez határozta meg a vallási, kulturális és az örököt hagyományok megtartását, megtarthatóságát. Napjaink talán legidőszerűbb kérdése újra, hogy korunk kihívásaival szemben az adott társadalmak megváltozott szerepe mellett, hogyan tudunk zsidónak maradni a Kárpát-medencében. Erre a kérdésre keressük a választ és szeretnénk ha konferenciánkon egymásnak helyzetképet, illetve megoldásokat tudnánk adni a felszínre hozott problémák tekintetében.

Témakörök:

- A zsidóság megmaradásának kérdése a diaszpórában
- Vallási hagyományok
- Zsidó kultúra
- Örökségünk megőrzése
- Jövőképünk: oktatás, tájékoztatás

A technikaigényes előadásokat péntek délutánra tesszük, a szombati napra jutnak a technikát nem igénylő előadások és megbeszélések. (Tájékoztatásul: a szombat beköszöntése Debrecenben aug. 18-án 19,22 h; kimenetele aug. 19-én: 20,29 h) Technikai igényeiket, illetve az előadók nevét, az előadások címét, kérjük legkésőbb július 15-ig megadni szíveskedjenek.

A konferenciát számos kulturális program kíséri, többek között lehetőség lesz a Virágkarnevál megtekintésére is.

A karneválra való tekintettel a szálláslehetőségek eléggé korlátozottak, így kérjük, hogy részvételi szándékukat a lehető legrövidebb időn belül szíveskedjenek jelezni. Egy-egy hitközség vagy szervezet részéről max. 2 fő részére tudunk szállást biztosítani.

Szállás: A résztvevők számára a hitközség épületében, illetve a hitközséghez közeli panziókban vagy kollégiumokban foglalunk szállást.

Étkezés: A konferencia minden regisztrált résztvevőjének kóser ellátást nyújtunk. Vegetáriánus ételigényüket kérjük a jelentkezéskor közölni.

Megközelíthetőség: Debrecen közúton (M3, M35, 4-es, 33-as, 35-ös vagy 47-es főút) és vasúttal is több irányból egyaránt jól megközelíthető. Hitközségünk székháza, amely a konferencia helyszíne is, a történelmi zsidónegyed közepén, a belváros frekventált részében, a főtértől 150 méterre található (Bajcsy-Zsilinszky u.26.).

Találkozónkra szeretettel várunk miden olyan hitközséget és zsidó szervezetet, akik közös ügyeinken gondolkodva egy kellemes és tartalmas hétvégét kívánnak eltölteni Debrecenben.

Bízunk abban, hogy idén is sokan elfogadják meghívásunkat, és újabb eredményes konferenciának adhatunk otthont.


Debreceni Zsidó Hitközség
4001 Debrecen, Pf. 62

e-mail: debrecenizsidosag@gmail.com

Fax: +3652533273

 

 

2024. április 19.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 
Impresszum | Kapcsolat
Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013