Infoblokk
logo logo logo

Debreceni Zsidó Hitközség

Jewish Community of Debrecen - Hungary

A Debreceni Zsidó Hitközség Magyarország legnagyobb vidéki zsidó közössége, közel 1000 fős létszámával. Az első zsidó család 1840 körül telepedett le városunkban. A kezdeti nehézségeket követően a közösség létszáma egyre gyarapodott, a hitközség fejlődött, ezzel együtt több zsinagóga, zsidó iskola, gimnázium, kórház, szociális intézmény épült. A második világháború előtti népes 12000 lelket számláló közösség többsége a Holocaust áldozata lett. A háború, valamint a múlt rendszer következtében sokan Izraelbe, Amerikába vándoroltak.

A hitközségnek két zsinagógája maradt fenn. Az ortodox közösség zsinagógája 1894-ben épült fel a Pásti utcában, a történeti városközpont közvetlen közelében. Tervezője Berger Jenő debreceni építész volt. Főhomlokzatának karakterisztikus elemei az oszlopokkal alátámasztott bejárati építmények. A homlokzatok stílusa késő-eklektikus, főként a románkori építészet elemeit alkalmazva. 2000-ben tető és külső homlokzat felújítást hajtottak rajta végre, a belső tér rekonstrukciója még várat magára.

A Kápolnási utcai zsinagógát 1910 őszén adták át. A 600 fő befogadására alkalmas, külsejében modern, szerkezeti felépítésében bizánci hatásokat tükröző templomot budapesti műépítészek, a László-testvérek tervezték. Az épület kivitelezési munkálatait Erdődi Lajos építőmester irányításával helyi szakemberek végezték. 1944-ig a debreceni Zsidó Gimnázium használatában volt. Napjainkban az őszi nagy ünnepeken, valamint esküvők, különböző rendezvények alkalmával használjuk.

Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal 2000-ben mindkét zsinagógát műemlékké nyilvánította.

A Debreceni Zsidó Hitközség ma is működő, élő hitközség. Nagy hangsúlyt fektetünk a hitélet fenntartására, ehhez megvannak a szükséges intézményeink: mikve, kóser konyha (húsos), Bét Din (Debreceni Zsidó Hitközség Rabbisság Anyakönyvi Hivatala). Minden nap van reggel-este minyen a Pásti utcai Bét Hámidrásban, és minden ünnepet megtartunk, ősi törvényeink szerint. A mikve használati szándékukat kérjük legalább két nappal előre jelezzék.

Hírek, lapszemle

Véget ért a IV. Országos Zsi... | 2023. december 15.
Az ideiglenes bezárás előtt a debreceni Ibolya utcai iskola 1. és 2. osztályos gyermekei jöttek el hozzánk a Debreceni Zsidó Hitközségre, de a nagyobbak között ott volt Dickmann Sára is. A budapesti Országos Zsidó Zenei Vetélkedő előtti ismereteiket szerették volna kiegészíteni az aut...

A Hanuka fényei örökké égnek... | 2023. december 13.
Hanuka negyedik estéjén Debrecenben is megtartottuk a szokásos nyilvános gyertyagyújtást a Bajcsy-Zsilinszky és Piac utcák találkozásánál. A járókelőknek teljesen normális, hogy ezen helyen végig a Hanuka alatt, a fény ünnepén ott áll az elektromos hanukia az adventi fények mellett, h...

Ünnepi zongorakoncert - Út a... | 2023. december 13.
 A Debreceni Zsidó Kulturális és Tudományos Kutatóintézet, valamint a Közép- és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Egyesülete Pásti Utcai Orthodox Zsinagógájában zongora estet rendezett december 6-án. Az előadó: Prof. Dr. Duffek Mihály az ”Út a lélekhez 2&rdqu...

Jótékonysági árverés | 2023. december 01.
 

JÓTÉKONYSÁGI EST AZ IZRAELT ... | 2023. november 30.
A Hamász által elkövetett terrortámadás áldozatainak, illetve azok családjainak megsegítésére, a Debrecen Zsidó Hitközség jótékonysági estet rendezett november 28-án a Kölcsey Központ nagytermében. A Hamász-terrorszervezet október 7-én támadta meg Izraelt, mely több ezer civil áldozat...

Horovitz Tamás: Nemcsak Izra... | 2023. november 03.
Mind a Debreceni Zsidó Hitközség, a Közép- és Kelet -Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Egyesületének, mind pedig a Debreceni Asztalitenisz Klub elnökeként hangot kell adjak az elmúlt napokban történt rasszista incidens kapcsán, mely mára a sport világát is elérte. A Csorna&ndas...

Debrecennek is van főkántora | 2023. október 26.
Chesván hónapot írunk. Ebben a hónapban nincsenek különleges napok, de Debrecenben adódott egy ünnepi alkalom. Éliás Ferenc és családja, valamint a Debreceni Zsidó Hitközség elöljárósága sok szeretettel meghívta a tagjait Éliás Viktor kántor 50. születésnapja alkalmából rendezendő ünn...

A szatmárnémeti Harag György... | 2023. október 19.
 A Debreceni Zsidó Őszi Kulturális Napok keretében láthattuk, hallhattuk a szatmárnémeti Harag György társulat előadását október 15-én, mely a XXIV. Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny első napjának záró eseménye volt. A szavalóversenyen résztvevők mellett tö...

XXIV. Dr. Kardos Albert Nemz... | 2023. október 19.
A Debreceni Zsidó Templomért és Temetőért Alapítvány, a Debreceni Zsidó Hitközség, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetsége, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány, a Debreceni Zsidó Kulturális- és Tudományos Kutatóintézet 2023. október 15-16. között rendezte meg a XXIV. Dr...

Kis éji zsidó zene | 2023. szeptember 04.
Augusztus 26-án (Elul 9.) különlegesen telt Ki Técé szombatja. Közösen búcsúztunk el a szombattól. A havdalán, a konferencia vendégei is velünk voltak, A következő hetünk is szépen kezdődött: Kis éji zsidó zene – Népszerű zsidó dallamok, majd kötetlen beszélgetések - kellemes mu...

XXII. Debrecen és határon tú... | 2023. szeptember 04.
 A Szentföld és a diaszpóra a központi témája volt a XXII. Debrecen és határon túli testvérhitközségek Nemzetközi Konferenciájának. Hétvégén a zsidó hagyományokról és kultúráról, valamint az ókori Izrael történetéről is voltak előadások. A debreceni hitközség által szervezett ko...

Berésit kiállításmegnyitó | 2023. szeptember 04.
Debreceni Zsidó Kulturális Napok és II. Debreceni Zsidó Utcafesztivál első programjaként nyílt meg csütörtökön a Berésit - Teremtés című tárlat a Pásti utcai zsinagógában. Debreceni és a városhoz kötődő alkotók különböző technikával készült művei láthatóak a szakrális tér emeleti galé...

„Felhők szárnyán” | 2023. szeptember 04.
Kivételes zenei élményben volt része a debreceni Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga közönségének. Ádám Eszter operaénekes és Juan Pablo Esmok Lew argentin zeneszerző és gitárművész voltak a vendégeink. Eszter és Juan tavaly alapította meg a “Duo Libera” együttest. Az augusztus...

Ismét kitártuk kapuinkat a M... | 2023. június 30.
Az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját, június 24-én rendezték – Magyarországon immár huszonegyedik alkalommal. Évek óta csatlakozik a Debreceni Zsidó Hitközség a Múzeumok Éjszakája országos rendezvényének helyi programjához. Idén i...

Már a Debreceni Izraelita Te... | 2023. június 05.
Az emlékezetkultúránk ápolásának korszerű formája a különleges temetői információs pont, amelyből országszerte már 21-et helyezett el a Nemzeti Örökség Intézete a tavaly indult programjában, melynek a Debreceni Izraelita Temető is része. Az okos parcellakő debreceni átadásán, melynek ...

Weisz Árpád szoboravató ünne... | 2023. június 02.
„Weisz Árpád életműve páratlan örökség, sorsa örök figyelmeztetés” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, az egykori válogatott labdarúgó és sikeres edző budapesti szobrának szerdai avatásán. Az eseményen jelen volt a Budapesten tartózkodó Eli ...

Együtt Debrecenben, a Bet Ha... | 2023. június 02.
Május 25- én este (Sziván 5.) beköszöntött a Sávuot (שבועות). Ezen a zarándok ünnepen a Tóra adására emlékeztünk Debrecenben is. Sávuot ünnepére a zsinagógánkat és az otthonainkat zöld lombokkal, növényekkel és virágokkal díszítettük fel, mert a hagyomány szerint a Tóra adásának tiszt...

„Izrael 75 éves” programsoro... | 2023. május 22.
Izrael fennállásának 75. évfordulóját ünnepeltük napjainkban az Ortodox Zsinagógában Debrecenben. A május 11-i Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete részvételével megtartott nagyszabású ünnepi rendezvény után ismét folytattuk a megemlékezést. Közben nagyszerű i...

Izrael fennállásának 75. évf... | 2023. május 15.
Debrecen Megyei Jogú Városa, Izrael állam tiszteletbeli konzulja és a Debreceni Zsidó Hitközség szervezésében Izrael Állam megalapításának 75. évfordulóját ünnepeltük a Pásti Utcai Orthodox Zsinagógában. „Izrael a levegőből” - címmel folyamatos légifelvétel fogadta az érke...

Jom haZikaron | 2023. május 02.
 Napjaink megemlékezései nem csak az izraelieké, hanem az egész világ zsidóságáé. Jom haZikaron: a Debrecenben tanuló izraeli diákok szervezete, az ISOD, közösségünkkel, április 24-én (Ijar 3.) emlékezett meg az Ortodox Zsinagógában az elesett katonákról és a terrortámadásokban á...

Jom haSoa - Debrecenben | 2023. április 21.
 Minden évben, a varsói gettófelkelés évfordulóján tartják meg a világon, - így Izraelben is-, a holokauszt emléknapját, amelyen a Soá hatmillió zsidó áldozatára emlékezünk. Ez az emlékezés napja, Jom haSoa, mely Niszan 26, idén április 17-re esett. Április 17-én és 18-án a debre...

Vidám purimi program Debrece... | 2023. március 14.
Hitközségünk hagyományőrző, de vidámságot kedvelő közösség. Ez nyilvánult meg 2023. március 12 én a Pásti utcai Ortodox Zsinagóga szakrális terében. Az idegen uralom alól felszabadulásra emlékeztünk, amelyet Eszter könyve örökít meg. Hittestvéreink mellett szimpatizánsaink is velünk ü...

Zajin Ádár 5783-ban Debrecen... | 2023. március 01.
 Bár Ádár hónap 7. napja, más néven Zájin Ádár nem igazi ünnepnap, a zsidó kalendárium mégis jeles napként tartja számon. A napnak nincsenek különleges micvái, vagy imái, egyetlen szokás kötődik hozzá: emlékezünk, és a zsinagógákban közösségi halvacsorát tartunk, melyen gyakori f...

Tu biSvat közösségi programo... | 2023. február 09.
Tu biSvat a fák újéveként is emlegetett ünnep, a négy zsidó újév egyike, és Izraelben a tavasz kezdetét jelöli. 3 kitűnő alkalom volt az ünneplésre nálunk: 1. Tu biSvati találkozás: Az ünnep elő estéjén február 5-én, vasárnap délután vidám emberekkel telt meg a Zsidó Ház Debrecenben....

„Wallenberg nyomán” középisk... | 2023. február 09.
Ezzel a címmel vetélkedőt hirdetett a magyarországi, és határon túli középfokú intézmények tanulói számára a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány, valamint a Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Többcélú Szakképző Intézménye - Raoul Wallenberg születésének évfordulóján. A vetélkedő...

Emlékeztünk! | 2023. január 30.
Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben a HOLOKAUSZT ÁLDOZATAINAK NEMZETKÖZI EMLÉKNAPJÁVÁ nyilvánította január 27-ét. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a II. világháború legnagyobb és leghírhedtebb megsemmisítő lágere. A tábor az európai zsidóság elpusztításának gócpontja v...

Emlékezni és emlékeztetni kö... | 2023. január 30.
Hajdúnánás Önkormányzata, Szólláth Tibor polgármester úr és Dr. Csiszár Imre alpolgármester úr, hosszú évek óta és rendszeresen szervezik meg Holokauszt Nemzetközi Emléknapján a megemlékezést, amelynek Horovitz Tamás elnök úr is állandó meghívottja. Horovitz Tamás a beszédében elmond...

A zsidó Újév hagyományos kös... | 2022. szeptember 22.
Immár 4. alkalommal köszöntöttük együtt a zsidó újévet a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekara koncertjével a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában szeptember 18-án, egy héttel Rosh Hasana, az újév előtt. A fúvószenekar „Lehár: Piave induló”-val ka...

Debrecen - és határon túli t... | 2022. szeptember 21.
Debrecen és határon túli testvérhitközségeinek Nemzetközi Konferenciáján újítást vezettünk be, az egyik napján a helyszint Debrecenen kívülre helyeztük. A résztvevők buszra ültek szeptember 9-én, Berettyóújfaluba majd Nagykállóba utaztunk. Mindkét helységben az volt a közös, hogy nagy...

Az emlékezés konferenciája D... | 2022. szeptember 21.
Huszonegyedik alkalommal rendezték meg a Debrecen és határon túli testvérhitközségeinek Nemzetközi Konferenciáját. Téma idén a „Zachor” „Emlékezz” volt. Tavaly a COVID-járvány miatt nem került megrendezésre. Az idei konferencia Debrecen városa, és a MAZSIHISZ t...

ALL-IN Debrecen Zsidó Kultur... | 2022. szeptember 15.
A Debreceni Zsidó Hitközség a Főnix Rendezvényszervező Kft-vel, a város támogatásával zsidó utcafesztivált először rendezett, hagyományteremtő jelleggel. Cél volt, hogy velük élő helyi történetek és tradíciók közelebb kerüljenek a résztvevőkhöz szórakoztató programok segítségével. Az ...

Második nyitott délután a De... | 2022. július 18.
Mint korábban beszámoltunk arról, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara, a Debreceni Zsidó Hitközség, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében a Közös múltunk nyomában – Válogatás a 100 éves Építészeti Archívum anyagából című helytörténeti kiállítás nyí...

Nyitott délután a Debreceni ... | 2022. július 05.
 Mint beszámoltunk a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara, a Debreceni Zsidó Hitközség, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében a Közös múltunk nyomában – Válogatás a 100 éves Építészeti Archívum anyagából című helytörténeti kiállítás nyílt meg a Pásti ...

Mártírmegemlékezés 2022-ben,... | 2022. július 05.
A holokauszt debreceni áldozataira emlékeztünk a Pásti Utcai Orthodox Zsinagógában július 3-án (Tamuz 4). Az emlékezés helye autentikus hely volt, az ortodox zsinagóga épülete, a holokauszt emlékmű a hajdani gettó kerítéssel az egykori gettó területén. Debrecenből 1944. nyarán ezekben...

Ismét kitártuk kapuinkat a M... | 2022. június 29.
Évek óta csatlakozik a Debreceni Zsidó Hitközség a Múzeumok Éjszakája országos rendezvényének helyi programjához. Idén is megmutatkozott aktív közösségünk nyíltsága. A június 24-i pénteki megnyitó a Hitközségen a Múzeumok Éjszakája – nulladik napja volt. Közös múltunk nyomában k...

Közös múltunk nyomában, kiál... | 2022. június 29.
A Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara, a Debreceni Zsidó Hitközség, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében a Közös múltunk nyomában – Válogatás a 100 éves Építészeti Archívum anyagából című helytörténeti kiállítás nyílt meg a Pásti utcai Zsidónegyedben. A ...

Fergeteges “Lag Baomer” Debr... | 2022. május 24.
A járvány huszonnégyezer áldozatára a pészach és sávuot közötti gyásszal emlékezünk. A gyász Lág báomerkor, az ómer számlálás harmincharmadik napján szünetelt. Ezen a napon megszűnt a járvány, ezért ünnepet tartottunk Debrecenben a mincha után. A megjelent hittestvéreinkkel örömtüzet ...

Debrecenben békekoncertet ta... | 2022. május 18.
Az orosz-ukrán háború miatt otthonukat elhagyók megsegítésére május 6-án a Nagytemplomban rendezett jótékonysági koncertet a Debreceni Egyetem a várossal és az egyházakkal közösen. Debrecen a háború kirobbanása óta számos lépést tett annak érdekében, hogy a Magyarországra érkező, huma...

Jom haZikaron - megemlékezés... | 2022. május 04.
Napjaink megemlékezései nem csak az izraelieké, hanem az egész világ zsidóságáé. Jom haZikaron, Debrecenben az itt tanuló izraeli diákok közösségünkkel május 3-án Jom haZikaron emlékeztek meg az Ortodox Zsinagógában az elesett katonákról és a terrortámadásokban áldozatul esett civilek...

Jom haSoa - megemlékezés Deb... | 2022. május 03.
Minden évben a varsói gettófelkelés évfordulóján tartják meg a világon,- így Izraelben is-, a Holokauszt emléknapját, amelyen a Soá hatmillió zsidó áldozatára emlékezünk. Ez az emlékezés napja, Jom haSoa, mely Niszan 26, idén április 27-re esett. Debrecenben az itt tanuló izraeli diák...

A Peszach első napjai Debrec... | 2022. április 21.
Életünk emlékezetes napjai a peszachiak, melyek sokáig megmaradnak. Sürgés-forgással járt otthon és Hitközségünkön az előkészület. Figyeltünk a chomec eltávolítására. A Pészachot megelőző héten megtörtént a nagytakarítás a Hitközségen, minden morzsa eltűnt, melyet Shmuel Faigen rabbi...

Kortárs Kiállító Galéria meg... | 2022. április 13.
 Nyolc képzőművész, Láng Eszter, Both Teodóra, Szolnoki Rita, Ghyczy György, Kalmár János, Laukó Pál, Király György, Mikó F. László alkotótáboron vett részt a Debreceni Zsidó Hitközségünkön. A hitközség és a város számára is jelentős ez az új művészi kezdeményezés. A hitközségi t...

Purimi forgatag Debrecenben | 2022. március 22.
Az 5782. évi Purimot hagyományos és ünnepélyes módon tartottuk a Hitközségünkön. Purimkor méltóan emlékeztünk a perzsa uralom alatt élő zsidó közösségre. A 4 napos ünnepen a micvék álltak a középpontban. Ezek közé tartozott a Megilá-olvasás, az ajándék küldés, adomány a szegényeknek, ...

Zajin Ádár Debrecenben, 5782... | 2022. március 16.
Zajin Ádár, Ádár hó 7-e beállta előtt Március 9-én, szerda este ebben az évben is hagyományos megemlékezést tartottunk a Bet Hamidras női részében a Hitközség, a Chevra Kadisha szervezésében. Az esti imádkozás után a folytattuk az emlékezést. Ennek a napnak több jelentőségéről is ha...

„Wallenberg nyomán” középisk... | 2022. március 01.
Ezzel a címmel vetélkedőt hirdetett a magyarországi, és határon túli középfokú intézmények tanulói számára a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány, valamint a Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Többcélú Szakképző Intézménye - Raoul Wallenberg születésének évfordulóján. A vetélkedő...

Emlékezünk! - Emlékezzünk! | 2022. január 27.
1945. január 27-én szabadultak fel Auschwitz és Birkenau haláltáborai, ezért az Egyesült Nemzetek Szövetségének Közgyűlése január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi napjává nyilvánította 2005. november 1-jén. A holokausztnak Magyarországon 600.000, Debrecenben 6.000 áldozata v...

A Debreceni Zsidónegyed újab... | 2022. január 25.
A város kulturális életébe jól beépült zsidónegyed. A koncertektől a kiállításokon át számos programmal várta eddig is az érdeklődőket a Debreceni Zsidónegyed autentikus, szakrális terében. A kultúrát kedvelők számára változatos kínálattal egészülnek ki a lehetőségek a Debreceni Zsidó...

Tu biSvat 5782-ben Debrecenben | 2022. január 17.
Már második éve, hogy a hagyományos nagyváradi, szatmárnémeti hittestvéreinkkel közösen rendezett, faültetéssel egybe kötött megemlékezés a COVID helyzethez igazodva módosult. Idén, a vírushelyzet miatt csak szűk körben került erre sor. Tavaly, a nemzetközi TubiSvat zoom-programba kap...

Hanuka utolsó napján nyilván... | 2021. december 07.
Hanuka nyolcadik napján Debrecenben is megtartottuk a nyilvános gyertyagyújtást a Bajcsy-Zsilinszky és Piac utcák sarkán. Ez már városi rendezvénynek bizonyul. A járókelőknek teljesen normális, hogy ezen helyen végig a Hanuka alatt, a fény ünnepén ott állt az elektromos hanukia. Az Eg...

Ünnepi zongorakoncert | 2021. november 30.
Debreceni Zsidó Kulturális és Tudományos Kutatóintézet, valamint a Debreceni Zsidó Hitközség Pásti Utcai Orthodox Zsinagógájában zongora estet rendezett november 24-én. Az előadó: Prof. Dr. Duffek Mihály az ”Út a lélekhez” címet adta estjének. A hanuka ünnepe előtti műs...

Oktatási hagyományok folytat... | 2021. október 27.
A zsidó oktatás és a zsidó kultúra ismertetése egykor és most, avagy „Dr. Kardos Alberttől napjainkig” címmel tartottunk konferenciát október 24-én vasárnap a hitközség Bajcsy Zsilinszky utcai székházában. Heller Zsolt, a Debreceni Zsidó Tudományos és Kulturális Kutatóinté...

„Percek tánca” Debrecenben i... | 2021. október 12.
Ezzel a címmel Szenes Hanna életéről szóló zenés játékot adtak elő október 7-én, csütörtökön Debrecenben, a Pásti Utcai Orthodox Zsinagógában a tragikus sorsú költő születésének a 100. évfordulója alkalmából. Ez egyben a XXII. Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny k...

XXII. Dr. Kardos Albert Nemz... | 2021. október 12.
Három kerek évforduló teszi különösen aktuálissá a XXII. Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Versenyt. Egyrészt névadója, dr. Kardos Albert (1861-1945) születésének 160., a szintén hozzá kötődő Debreceni Zsidó Gimnázium megalakításának 100. évfordulója, valamint Szenes Ha...

Zsidó dallamok a Pásti Utcai... | 2021. október 12.
Hitközségünket elkényeztette Chesvan hónap elején a két nappal korábbi Sabbathsong koncert után a Debrecen Dixieland Jazz Band, mivel a vendégünk volt október 9-én. A zenekar már a Debreceni Zsidó Hitközséghez „hazajárnak”. Mintha saját „házi” zenekarunk lenne....

Közösségi Sátoros Ünnep a De... | 2021. október 01.
A Sátoros Ünnep az az ünnep, amely érdekes lehet mindenkinek, vallástól függetlenül. Szeptember 26-án (Tisri 20.) délután, a Pásti utca 4. szám alatt az Ortodox Zsinagógában és az udvaron lévő 40 éves pusztai vándorlásra emlékeztető sátorban nyílt közösségi napot rendezett a Debreceni...

EGY LEGENDÁTÓL BÚCSÚZTUNK A ... | 2021. szeptember 20.
  Ma kísértük utolsó útjára Zoltai Gusztávot, aki hosszú évtizedekig volt a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezető igazgatója. Olyan karizmatikus vezetője volt a magyarországi zsidóságnak, aki élete során megszámlálhatatlan eredményt ért el, mely megmaradt a mai kor nemzedéke és megmarad...

A Debreceni Zsidó Kulturális... | 2021. szeptember 14.
 

Templomok éjszakája a hitköz... | 2021. szeptember 14.
A hitközség nyitottsága megnyilvánult szeptember 11-én este, a szombat kimenetele után mi egyike voltunk a 8 városi vallási színhelynek. Az a célja a programnak, hogy a város történelmi egyházait, a zsidó-keresztény hagyományt megismertesse. A másik cél pedig az, hogy nyitott templomo...

Új év köszöntés az Orthodox ... | 2021. augusztus 30.
Immár 3. alkalommal köszöntöttük együtt a zsidó újévet a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekara koncertjével a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában augusztus 26-án. A fúvószenekar „Voice of the Guns”-szal vezette be a közönséget a pörgő zenék világ...

A zsidóság előtt tisztelegte... | 2021. augusztus 30.
A zsidóság 1700 éve Közép-Európában címmel rendezett megemlékező ünnepséget augusztus 24-én délután a Pásti Utcai Orthodox Zsinagógában, a Magyar-Német Ifjúsági Egyesület, a Debreceni Német Kulturális Fórum és a Debreceni Zsidó Hitközség. A tartalmas program, köszöntésekkel kezdődött,...

A Pásti utcai zsinagógánkban... | 2021. augusztus 11.
Egy hónap után ismét képzőművészeti alkotásokat tekinthet meg a város közössége a zsinagóga karzatán. 25 művész 50 festménye, fotója, fotónyomata látható ebben az autentikus multifunkcionális térben. Az augusztus 5-én megnyitott tárlat a közelmúltban megalakult Céhláda-egyesület bemut...

Heti menü 2021.07.26-07.31. | 2021. július 05.
ÉTLAP 2021.07.26–07.31-ig H É T F Ő: tárkonyos raguleves, diós metélt K E D D: karfiolleves, paradicsomszósz, főtt hús, főtt burgonya S Z E R D A: burgonyaleves, gomba pörkölt, főtt tészta CS Ü T Ö R T Ö K: raguleves, rántott hal, sült burgonya, savanyúság P É N T E K-SZOMBAT: ...

A Debreceni Zsidó Hitközség ... | 2021. június 29.
Különleges alkalom volt az idei rendezvény! Hála az Ö…Valónak, hogy élőben találkozhattunk az érdeklődőkkel a Debreceni Zsidó Negyedben. Idén a Múzeumok Éjszakája volt a világjárvány és a pandémia utáni újra nyitást követő első országos jelentőségű kulturális esemény. Úgy érez...

Elgondolkodtató műalkotások ... | 2021. június 25.
Palotai Erzsébet festőművész képeiből nyílt kiállítás „Ima a gyermekekért” címmel június 21-én délután a debreceni Pásti utcai Ortodox Zsinagógában. A vernisszázs (műtárlat) az eldobott, elhagyott, bántalmazott gyerekeknek állít emléket. Az eseményen köszöntőt mondott Hor...

Mártírmegemlékezés 5781-ben... | 2021. június 25.
A holokauszt debreceni áldozataira emlékeztünk a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában június 21-én (Tamuz 10). Az eseményen több holokauszt-túlélő is részt vett, akiknek a száma - sajnos - évről évre csökken A hagyományhoz híven külön köszöntötte a Debreceni Zsidó Hitközség őket virággal....

Schwarcz Sanyi bácsi emléktá... | 2021. június 25.
Régi tartozása valósult meg a városnak, a közösségünknek június 20-án. (Tamuz 10.) Ekkor az ”auschwitzi emberként” ismert Schwarcz Sándor emléktábláját avattuk fel a Nagyerdei Stadionban. Méltó helyen, a stadion sajtó részére kialakított bejáratánál helyeztük el a márván...

„Debrecentől a Csodarabbikig... | 2021. június 16.
Hála az Ö…Valónak, hogy élőben, június 13-án ismét találkozhattunk előszőr a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában Június 13-án folytatódott a szemesztert záró előadás sorozata a Szabadegyetemnek. „Debrecentől a Csodarabbikig” Heller Zsolt, esszéista, folkesztéta tartott...

Megújult a berettyóújfalui z... | 2021. június 11.
Megható, örömteli eseménynek lehettünk részesei 2021. június 9-én (Sziván 29.) a Debrecentől 40 kilométerre lévő Berettyóújfaluban. Az épület 1903-ban készült el, a háború után nagyon sokáig állt elhanyagoltan, romosan, vasraktárnak használták. A beruházás a Széchenyi 2020 program k...

Szemeszter záró előadások a ... | 2021. június 08.
Hála az Ö…Valónak, hogy élőben, június 6-án találkozhattunk előszőr a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában. A zoomnak voltak előnyei, de most már, mint a szükséges múltra gondolunk vissza - reméljük! Az OR-ZSE zoomos szabadegyetemeihez csatlakoztunk az utóbbi hónapokban, amelyek ne...

Holokauszt emléknapja Debrec... | 2021. április 22.
A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen. Az első ilyen megemlékezést 2001-ben tartották. 1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az ...

A Peszach 8 napja | 2021. március 31.
Életünk emlékezetes napjai a peszachiak. Sürgés forgással járt otthon és Hitközségünkön az előkészület. Figyeltünk a humec eltávolítására. Most sem maradt el a humec elégetése. Otthonaink nem maradtak peszachi kóser élelmiszer nélkül. Jó volt látni péntek délelőtt a pászkáért és ételé...

Vidám Purim Debrecenben 5781... | 2021. március 03.
Örömünnepünk a Purim! Ezen ünnepünk a perzsa zsidóság megmenekülését örökíti meg. Debrecenben felidéztük az egykori fergeteges Purimokat. Tavaly nem rendezhettünk hitközségünkön Purimot, akkor kezdődött a pandémia. Azt szerettük volna idén, hogy legalább zoomban töltsünk el egy vidám ...

Köszönettel és megelégedésse... | 2021. január 07.
Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben megjelent levelét üdvözölte Horovitz Tamás, a Közép - és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Egyesületének, valamint a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke. Az Európai Bíróságnak a kóser vágás megtiltásáról szóló decemberi döntését, a val...

Védőeszközcsomagok holokausz... | 2020. november 27.
A MAZSÖK önkéntesei a közalapítvány kuratóriumának döntése szerint, országosan elkezdték szétosztani a 4800 holokauszt túlélő számára a védőeszközcsomagokat. A csomagban 10 orvosi maszk, 2 pár gumikesztyű és egy 250 milliliteres kézfertőtlenítő folyadék van. A csomagok már megérkeztek...

Védőeszközcsomagok holokausz... | 2020. november 10.
A MAZSÖK önkéntesei a közalapítvány kuratóriumának döntése szerint, országosan elkezdték szétosztani a 4800 Holokauszt túlélő számára a védőeszközcsomagokat. A csomagban 10 orvosi maszk, 2 pár gumikesztyű és egy 250 milliliteres kézfertőtlenítő folyadék van. A csomagok már megérkeztek...

Centropa a hitközségünkön | 2020. október 22.
Október 18-19. között „Zsidó emlékhelyek az oktatásban” címmel tartott a Centropa alapítvány tanárok számára képzést Debrecenben a Hitközségünkön. A kétnapos rendezvényen interaktív módszerek segítségével mutatták be, hogyan építhetők be a zsidó temetők és más eml...

Mobiltelefonos applikáció a ... | 2020. szeptember 16.
Az ünnepek előtt szívesen ajándékozzák meg egymást a zsidó közösség tagjai. Szeptember 15-én, kedden délután a Pásti utca ősi, szakrális falai között egy modern kommunikációs eszköz bejelentésére került sor sajtótájékoztató keretében, mely ajándék számunkra. Az itt bemutatott, XXI. sz...

MAZSIHISZ TAGHITKÖZSÉGI ELNÖ... | 2020. szeptember 11.
Mélységes aggodalommal figyeljük dr. Róna Tamás PhD. körül kialakult méltatlan szituációt. Mint ismeretes: Róna főrabbi munkaviszonyát dr. Kunos Péter a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója szerdai nappal megszüntette. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy igazságot tegyünk az ügyben, de nem...

Színek, virágok műalkotásoko... | 2020. augusztus 14.
Horovitz Tamás a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, mint házigazda üdvözölte a megjelenteteket, és örömének adott hangot, hogy a zsinagóga emeleti része, az egykori női karzat egy képkiállításnak ad otthont. A Hitközség színfoltjai lesznek a képzőművészeti alkotások bemutatása a jövőbe...

A holokauszt áldozataira eml... | 2020. július 06.
76 évvel ezelőtt, 1944. június 24-én (zsidó naptár szerint Tamuz 10.) indították el az első transzport listán összeírt debreceni lakosokat a halálba vezető úton. Hagyományaink szerint hosszú éveken át a Monostorpályi úti zsidó temetőben, a Tamuz 10-hez eső legközelebbi vasárnapon gyás...

Szezonnyitó koncert a Pásti ... | 2020. június 30.
Különleges koncerttel állt közönsége elé a Debreceni Helyőrségi Zenekar Június 28-án vasárnap délután a Debreceni Zsidó Hitközség Pásti utcai Ortodox Zsinagógájának udvarán. Idénynyitó hangversenyt adtak a város közösségének. A művészeké és a zenei művészeté volt a főszerep hétvégén ...

Együtt a debreceni Bet Hamid... | 2020. június 02.
Örömteli fordulat! Hálát adunk az Örökkévalónak, hogy az élő imádkozás visszatért Savuotkor a Bet Hamidrashba. A fővárosi hittestvéreink irigykedhetnek, ünnepen megelőztük őket a nyilvános zsinagógai imádkozások terén. Május 28-án este (Sziván 5.) beköszöntött a Sávuot (שבועות). Ez ...

Debreceni Zsidó Hitközség kö... | 2020. május 08.
A koronavírus okozta világjárvány közepette különösen fontos az összefogás, egymás támogatása, segítése, az együvé tartozás kifejezése. Nagyon sokan vannak olyanok, akik a "frontvonalban” mindent megtesznek a betegek gyógyításáért, az idősek, rászorulók ellátásáért. Az ő tá...

1% felajánlása | 2020. április 30.
Kérjük ajánlja fel személyijövedelemadójának 1+1 százalékát. MAZSIHISZ (technikai szám: 0358) A Debreceni Zsidó Templomért és Temetőért Alapítvány (adószám: 18550775-1-09) javára. Köszönjük!  

Nosztalgia Purimi Zsúr a Deb... | 2020. március 10.
Március 8-án (Adar 12.) elkezdődött a Purimi eseménysorozat Debrecenben. Nyitó rendezvényen vehettünk részt ezen a napon a hitközség székházában. A Szochnuttal közösen rendezett a Debreceni Zsidó Hitközség purimi zsúrt. Meghívottak a kevésbé fiatalok voltak. A hatvanon túliak részére ...

Az új izraeli nagykövet a De... | 2020. február 19.
Az új izraeli nagyköveteknek első útja Debrecenbe vezetett a vidéki városok közül. Ezt hagyományt követte Yacov Hadas-Handelsman, Izrael újonnan kinevezett magyarországi nagykövete. A TEVA Gyógyszergyár, és a Debreceni Egyetem mellett meglátogatta Hitközségünket. A magasrangú ...

Tu biSvat a Debrecen Zsidó H... | 2020. február 19.
Hitközségünk idén ismét csatlakozott Tu biSvatkor, a fák ünnepén az országos „Kultúrházak éjjel-nappal” program sorozathoz. Meg akartuk mutatni, hogy a mi kultúránk is része az egyetemes kultúrának. A fa, és termései szimbolikusan az egész délutánt - február 16-án (Svat 2...

Raul Wallenbergre emlékeztün... | 2020. január 30.
Január 27-én 75 éve, hogy felszabadították az auschwitzi haláltábort. Ehhez kapcsolódóan emlékverseny tartottunk hitközségünkön január 29-én „Wallenberg nyomán”címmel. A Raoul Wallenberg Egyesület, a Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakiskolája, a Kül...

„Kállai 95”- Művészetek talá... | 2020. január 24.
Január 21-én Keleti Éva Kossuth díjas fotóművész által Kállai Ferencről fotózott munkái kerültek kiállításra a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában. Nem egyszerű fotó kiállítást tekinthetett meg a nagyszámú nézőközönség. Az est moderátora Heller Zsolt a Debreceni Zsidó Templomért és Teme...

Hanuka utolsó lángja is fell... | 2020. január 02.
A Hanuka első lángját a hagyományos imák és dallamok kíséretében a debreceni Pásti utcai Ortodox Zsinagógában idén december 22-én este (héber dátum szerint Kiszlev 24.) gyújtottuk meg. Erről már beszámoltunk, amikor a teljesen megtöltött autentikus térben barátaink is velünk ünnepelte...

A Pásti utcai Ortodox Zsinag... | 2019. december 30.
A Hanuka történelmi ünnep. Idén december 22-én este (héber dátum szerint Kiszlev 24.) kezdődött az első gyertyagyújtással. Fehér Tamás moderálásával zajlott le az ünnepi műsor. Éliás Viktor kántor és a „Zs”-faktor kórusunkkal szólaltak meg az ismert hanukai dallamok, melye...

XX. és XXI. századi antiszem... | 2019. december 11.
Nemcsak pozitív dolgokról hallhatunk előadásokat szabadegyetemi összejöveteleinken. A december 8-i (Kiszlev 10.) szabadegyetemre az ANTISZEMITIZMUS-t választottuk témaként. Úgy érezzük, hogy erről beszélni kell. Célunk volt, hogy segítsük tisztánlátásunkat vallástól függetlenül. Sajn...

Moshe Weiszberger rabbi előa... | 2019. november 25.
November 20-án (szerda - Chesvan 22) délután, a mincha és maariv után 17 órától a nagy tiszteletnek örvendő Moshe Weiszberger, budapesti ortodox főrabbi tanítását hallhattuk az egykori Talmud Tóra színhelyén, a Bet Hamidrashban, felidézve az akkori tanításokat. A hitközség nagyszámú f...

A XXI. Nemzetközi dr. Kardos... | 2019. november 13.
Idén, 2019. november 10-11-én rendezte meg a Debreceni Zsidó Hitközség, a MAZSIHISZ és Debrecen városa támogatásával ezt a hagyományt ápoló megmérettetést. Felekezeti megkülönböztetés nélkül részt vehettek határon innen és túlról érkezett magyar nyelvű versenyzők. A 2019-es rendezvény...

Múlt, jelen és a jövő a Szab... | 2019. november 06.
Zsidó Szabadegyetemünk 7. évfolyamát folytattuk az ”őszi” nagy ünnepeink végeztével. 2019. november 3-án (Chesván 5.) az emberiség múltja mellett jelenének és jövőjének kérdései jelentek meg: a Mesterséges intelligencia, robotika és a zsidó jog” előadáson. Számunkra...

Idősek napja | 2019. október 23.
A Debreceni Zsidó Hitközség meghívta ismét egy kellemesnek ígérkező délutánra nyugdíjas korú tagjait október 16-án. Mivel a tagság túlnyomórészét ez a korosztály tesz ki, ezért külön figyelmet fordít rájuk az elöljáróság. Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke nagy örömme...

7. évfolyamát kezdte meg a D... | 2019. október 07.
Szörnyű, de érdekesnek ígérkező témával kezdtük szabadegyetemünk 7. évfolyamát október 3-án, csütörtökön. Igaz, hogy fél ünnep volt már ekkor, de az ismeretbővítés megengedett. A „Vérvádak Magyarországon a holokauszt előtt és után” címmel rendezett előadásra Pelle János tö...

Debreceni Újévi koncert a Pá... | 2019. szeptember 25.
Immár 2. alkalommal köszöntöttük együtt a zsidó újévet a Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekara koncertjével a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában. Szeptember 22-ének még egy érdekessége volt, hogy ezen a napon tartottuk a Kulturális Örökség Napját Európában. A zsinagógánk is r...

Turisztika az örökségvédelem... | 2019. szeptember 11.
Immár 20. alkalommal szervezte meg a Debreceni Zsidó Hitközség a Debrecen és Határon Túli Testvérhitközségeinek nemzetközi konferenciáját 2019. szeptember 5-7. között Debrecenben. A rendezvény támogatói MAZSIHISZ és Debrecen Megyei jogú Város Önkormányzata volt. Szeptember 5-én, csü...

Találkoztak a stílusok a Pás... | 2019. szeptember 03.
A Debreceni Zsidó Negyed Kulturális és Oktatási Központ, valamint a Művészetek Udvara program sorozatában az előző heti sikeresen bemutatott kántorkoncert után a nyárvégi, második előadásra került sor. Az esti vendége, a Debrecen Dixieland Jazz Band volt, amelynek az egyik otthona má...

Klasszikus imák és modern da... | 2019. augusztus 28.
Augusztus 25-én, (Av 24.) vasárnap folytatódtak a kulturális rendezvények a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában. A Művészetek Udvara programsorozat nyár végi első előadására került sor ezen az autentikus helyen. A zsidó zeneművészet legszebb és legismertebb dallamai mellett más zenei cs...

Egy ismert amerikai család D... | 2019. augusztus 27.
Közelmúltban egy érdekes telefonhívás érkezett Amerikából feleségem, Zsuzsi másod unokatestvérétről. Örömmel adta hírül, hogy Jason Dov Greenblatt érkezik Debrecenbe. A telefont majd elejtette felségem. Lesápadt, de amint rájött, hogy az utazás konkrét ideje is szóba került, itt már k...

Hétvégi élmény Debrecenben a... | 2019. július 31.
Minden idők legnagyobb multi sportrendezvénye kerül megrendezésre Magyarországon, Budapesten: a nyári Maccabi Európa Játékok július 29-től augusztus 7-ig. A népes német csapat közel 300 fővel, - a Maccabi játékok legnépesebb csapata-, a városunkban készült fel az edzőtermekben, stadio...

Nem mindennapi nosztalgia „B... | 2019. július 23.
Februárban megkereste e-mailben a Hitközséget Louis Ungar (Ungár Lajos), hogy szeretne a Debreceni Ortodox Zsinagógában ismételt bar mitzvat tartani. A most 68 éve Louis Hajdúszováton született, 12 éves koráig, míg ki nem vándoroltak, itt élt városunkban. Itt járt a szüleivel, nagysz...

Mártír megemlékezés 2019-ben... | 2019. július 16.
A Debreceni Zsidó Hitközség 2019. július14-én, vasárnap (Tamuz 11) mártír istentiszteleten emlékezett meg a holokauszt debreceni áldozatairól a Monostorpályi úti temetőben. Az emelvényen és a felállított sátor alatt számos holokauszt-túlélőt köszönhettünk, sajnos, számuk évről évre cs...

Múzeumok éjszakája | 2019. június 26.
Idén már másodjára csatlakozott a Debreceni Zsidó Hitközség a Múzeumok Éjszakája országos rendezvényének helyi programjához. Aktív közösségünk nyíltsága ismét megmutatkozott az érdeklődők számára. A szombat kimenetelének kötelezettsége miatt 22 óra előtt néhány perccel nyílt meg a Pás...

„Utó” Savuot délután Debrec... | 2019. június 18.
A kánikula ellenére sokan választották június 16-án (Sziván 13) hitközségünket, a kánikula ellen oltalmat adott az Ortodox Zsinagóga, mint autentikus hely. Próbáltunk több apropót is ötvözni a program kialakításánál: - befejeződött a szabadegyetemünk 6. évfolyamának második szemeszter...

Megemlékezés Lag Baomerkor (... | 2019. május 27.
Május 9-én alakult a Debreceni Zsidó Hitközségen belül a Szabadegyetem szervezésében a Filmklub, május 23-án újabb összejövetelt tartott. Az „Életvonat” francia-belga-holland-román filmdrámát néztük meg közösen. Maga a film apropója szomorú és drámai, de volt benne vígjáté...

Vendégek Romániából | 2019. május 22.
Május 19-én (Ijar 14.) közel 80 fős csoport látogatta meg Hitközségünket. A hosszú út után itt pihentek meg. A teljes Romániát képviselték vendégeink Nagyváradtól Bukarestig. Fizikailag és lelkileg hosszú, nehéz út volt mögöttük. A Romániai Cionista Szövetség szervezésében auschwitzi ...

„Három az egyben” délután De... | 2019. május 10.
Május 9-én, Ijar 5-én a megemlékezésé és filmvetítésé volt a kultúrterem a Debreceni Zsidó Hitközség Bajcsy Zsilinszky utcai székházában. Három téma adódott: - Megemlékezés Izrael dicső napjairól. Izraelről kisfilmek megtekintése Izrael életét, történelmét és kultúráját kisfilmekkel ...

Holokauszt napi megemlékezés... | 2019. május 06.
A holokauszt napja (Jom ha-Soa) volt napjainkban. Minden évben a varsói gettófelkelés évfordulóján tartják meg a világon,- így Izraelben is - a holokauszt emléknapját, amelyen a Soá hatmillió zsidó áldozatára emlékezünk. Ez az emlékezés napja, Jom haSoa, mely Niszan 27, idén május 2-r...

Debreceni Pészach 5779-ben | 2019. április 24.
Hitközség hagyományos módon készült a Pészachra és a két széderre. Röviden az eseményekről: Már a Sabath haGadolnál, Niszan 8-án a Dr. Ehrenfeld főrabbi a dróséjében Élijáhú (Éliás) próféta szerepe állt a középpontban. Várjuk mindig, a bencsolások után ismét felemeltük poharainkat, ál...

Szabadegyetemi előadás az ol... | 2019. április 16.
A Szabadegyetemünk hatéves fennállása alatt nem sok témakör maradt ki, melyre eddig nem került sor. Ilyen pl. a sport. Ez volt a témája a soron következő előadásnak április 14-én. Az apropóját az adta, hogy a 2019-es Maccabi Európa Játékokat Magyarországon rendezik 2019. július 29-e é...

Sabath haChodesh Debrecenben | 2019. április 10.
Meghitten kezdődött Debrecenben a Niszan hónap, mely egy kitüntetett szombat: Sabath HaChodesh mindenütt a világon. Miért volt meghatottabb, családiasabb Hitközségünkön a szokásosnál? Vendégünk volt Yossi Krauss az izraeli Karmielből. 14 tagú családjával jött emlékezni dédnagyapjára, ...

Nobel díjas tudós a Debrecen... | 2019. március 29.
Nagyon megtisztelő volt számunkra, hogy Arieh Warshel (az izraeli Sde Nahumi kibucban született) látogatta meg a Zsidó Negyedünket. Az izraeli-amerikai biokémikus-biofizikus számos tudományos egyesületnek vezetője, tagja a világon. A kémia és a biokémia professzora a Dél-Kaliforniai E...

OFRA HAZA, A KELET MADONÁJA ... | 2019. március 28.
A vasárnapi purimi est után ismét egy élményt nyújtó eseménynek volt helyszíne a Zsidó Negyed Pásti utcai Ortodox Zsinagógája. Náray Erika színész, énekesnő műsorában OFRA HAZA munkásságát élvezhette a közönség. Teljes teltház, pótpadokkal is kiegészített nézőtér fogadta népszerű művé...

Vidám purimi jelmezes vacsor... | 2019. március 26.
Mindig valami újítás történik a Hitközségen a purimi rendezvényeken. Idén az újdonság az volt, hogy elegáns vacsora esten vehettek részt a vendégek, közben vidámság sugározta be az estébe nyúló délutánt. Március 24-én (Ádár 17) az alkalomhoz illően berendezett Pásti utcai Zsinagógában...

Zajin Ádár Debrecenben, 5779... | 2019. március 18.
Ebben az évben is hagyományosan megemlékeztünk a Debreceni Zsidó Hitközségen a Chevra Chadisha szervezésében Zajin Ádárról, Ádár hó 7-én. Az esti imádkozás után a hitközség kultúrtermét megtöltötték hittestvéreink. Ennek a napnak több jelentőségéről is hallhattunk Dr. Asher Ehrenfeld ...

ESZTER ÉS MORDECHÁJ SÍRJÁNÁL... | 2019. március 18.
A március 10-i szabadegyetemi találkozón nem mindennapi előadáson és egy képzeletbeli utazáson vehettek részt a hallgatók. Az apropója a közeledő Purim volt. Próbáltunk már ráhangolódni a hamarosan bekövetkező ünnepre. Az előadó, Szántóné dr. Balázs Edit, az OR-ZSE docense, már hazajá...

Debreceni Karitatív Testület... | 2019. március 04.
Szombaton a Debreceni Karitatív Testület önkéntesei, közöttük a Ráchel Nőegyelt tagjai könyvjutalomban részesültek, a 2018-as éveben végzett önkéntes munkájuk eredményeképpen. Az átadó ünnepségre a Kossuth téren került sor, melynek alkalmából a díjazottak felülhettek az óráskerékre is...

Névadó Debrecenben Sabat Sak... | 2019. március 04.
Adar 25-én, a Sabat Sakalim még több volt, mint egyike a négy kitüntetett szombatnak Debrecenben. DicmannTamás és Fohn Veronika unokájának ünnepeltük a névadóját. Az örömszülők, Sugi (Napsugár) és Jocó (Józsi). Anna már a második kislányuk, aki a Hanna Marte héber nevet kapta. Németor...

„Turisztikai attrakciófejles... | 2019. február 21.
A TOP-6.1.4-16 „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” című felhívás keretében „Turisztikai attrakciófejlesztés a Debreceni Zsidó Hitközség székházában” pályázat keretében fejlesztés indult el. Debrecen Megyei Jogú város Önkormány...

Egy élet - 3 csoda | 2019. február 07.
Nagy élvezettel néztem az amerikai tudósítást az Amerikai Kongresszus (USA Capitol, Washington DC) február 5-i üléséről. Nagyon megható momentumnak lehettünk részesei. Donald Trump amerikai elnök meghívására a jelenlévők az elnök vezénylése mellett „Happy birthday” ujjongá...

Szabadegyetem és Tu biSvat a... | 2019. január 29.
2019.01.27-én (Svát hó 21) került sor a Zsidó Szabadegyetem hatodik évfolyama második féléve első előadására. A téma: Az Ókori Palesztina és a Zsidó Mezőgazdasági Hagyományok, az előadó dr. Surányi Béla agrártörténész, Debreceni egyetem tanára volt. Dr. Grósz Zsuzsa, a DZSH alelnöke ...

TubiSvat a Nagyváradi Zsidó ... | 2019. január 23.
Január 20-án, Svat hó 14-én a Debreceni Zsidó Hitközség tagjainak nem hagyományos Tu biSvati programban volt része. Hosszú éveken át a nagyváradiak voltak a vendégeink, a közösségük tagjai mellett kulturális csoportjai adtak műsort számunkra. Most hosszú évek után fordult a kocka, hit...

December 16. Pásti utcai Ort... | 2018. december 20.
Idén ismét csatlakozott a Debreceni Zsidó Hitközség a Kör Dáma Egyesület országos templomi hangverseny sorozatához. A Debreceni Zsidó Hitközség Rachel nőegylete a közös programok megszervezése, a karitatív tevékenység mellett, a tagjaiból, családtagjaiból alakult Zs-Faktor kórus is be...

Brisz Debrecenben | 2018. december 20.
Tevet 8–án, December 16-án újabb taggal növekedett Debrecenben Ábrahám szövetsége, Gervai Zsuzsiék kisfia, Matan személyében. Polgári nevén Artúr, nagyszülei Gervainé László Ági és a megbodugult egykori DZSH alelnök Gervai Tamás, dédnagymama László Endréné Vera néni, hitközségün...

Chanuka fényei Debrecenben, ... | 2018. december 12.
Chanuka fényei ragyogták be a hetünket Debrecenben. December 2-án, (kiszlev 24) vasárnap gyújtottuk meg közösen az első hanukai lángot, majd a többi lángot minden este hagyományos imák és dallamok mellett a Bet Hamidrasban. Az utolsó gyertya meggyújtása Hitközségünkön idén is emlékeze...

Izraeli Filmfesztivál Debrec... | 2018. december 05.
Hetedik alkalommal rendezték meg a Budapesti Izraeli Filmfesztivált, amely idén is leköltözött Debrecenbe. December 2-án vasárnap délután az Apolló mozi adott otthont a rendezvénynek, melynek partnerszervezői a Debreceni Zsidó Hitközség és Izrael Állam Tiszteletbeli konzulátusa voltak...

Senora Gracia Mendes úrnő él... | 2018. november 28.
A sokarcú zsidóság bemutatását tekinti fő céljának a közel havi rendszerességgel tartandó előadás-sorozat a különböző vallású hallgatóságnak. Egy érdekes, nem szokványos női életutat mutatott be számunkra az előadó, Szunyogh Szabolcs, aki a közéletben is ismert író, újságíró. A novemb...

Idősek napja a Debreceni Zsi... | 2018. november 05.
A Debreceni Zsidó Hitközség meghívta egy kellemesnek ígérkező délutánra nyugdíjas korú tagjait október 31-én. Mivel a tagság túlnyomórészét ez a korosztály tesz ki, ezért külön figyelmet fordít rájuk az elöljáróság. A Szentírásunkban többször olvashatunk az idősek tiszteletéről. Megn...

Egy élet - két csoda | 2018. október 30.
A világ döbbenettel áll a Pittsburghi vérengzés előtt, Áldozatok családtagjai soha nem fogják feldolgozni ezt a szörnyű tragédiát. A világsajtóban rengeteg személyes jellegű cikk jelenik meg erről. A magyar sajtóban a debreceni származású Juda Szametről olvashatunk, aki a véletlennek ...

XX. Nemzetközi dr. Kardos Al... | 2018. október 26.
2018. október 21-22-én rendezte meg a Debreceni Zsidó Hitközség a MAZSIHISZ, Debrecen városa támogatásával ezt a nemzetközi rendezvényt. Halász János országgyűlési képviselő, valamint a Debreceni Alföldi Nyomda értékes könyveket ajánlott fel. Felekezeti megkülönböztetés nélkül részt v...

Katonazenekar a Pásti utcai ... | 2018. október 09.
Az őszi zsidó ünnepek zárásaként egy nem minden napi zenei eseménynek lehetett részese a Pásti utcai Ortodox Zsinagóga közönsége. A zsidó újév alkalmából adott koncertet október 7-én (Tisri 28) vasárnap délután az MH 5. Bocskai István Lövészdandár helyőrségi zenekara ebben a gyönyörű ...

Szokatlan sátoros ünnepi köz... | 2018. október 03.
A Debreceni Zsidó Hitközség úgy gondolta, hogy a sátoros ünnep az az ünnep, amely érdekes lehet mindenkinek,vallástól függetlenül. Szeptember 30-án (Tisri 21) a Pásti utca 4. szám alatt az Ortodox Zsinagógában és az udvaron lévő 40 éves pusztai vándorlásra emlékeztető sátorban nyílt...

Látogatók a Debreceni Zsidón... | 2018. szeptember 17.
Szeptember 15-én este a „Nyitott templomok” napja program keretében a Debreceni Pásti utcai Ortodox Zsinagóga kapuja is megnyílt. A két csoportban érkező nagyszámú érdeklődőnek Dr. Asher Ehrenfeld debreceni főrabbi mutatta be az 1892-ben épült, és a közelmúltban felújítot...

Tanévnyitó a Debreceni Zsidó... | 2018. szeptember 06.
A tanévnyitók időszakát éljük szeptember első napjaiban. „Tanulás egy életen át” című előadással kezdődött a Debreceni Zsidó Szabadegyetem 6. évfolyama. A zsidó újév előtt, szeptember 2-án (Elul 22) ez a rendezvény is a Debreceni Zsidónegyed Kulturális- és Oktatási Központ...

Láng Eszter kiállításának me... | 2018. szeptember 05.
A Debreceni Zsidónegyed Kulturális- és Oktatási Központ, valamint a Művészetek Udvara szervezésében augusztus 30-án ESZTER néven Láng Eszter képzőművész kiállítása megnyitójának volt részese a népes közönség a Pásti utcai Zsinagógában. Eszter a festőművésznő, hitközségünk tagja, már ...

A Jegesmedve című monodráma ... | 2018. szeptember 05.
Ismét megmutatkozott a Pásti utcai Zsinagóga multifunkcionális jellege. A Debreceni Zsidónegyed Kulturális- és Oktatási Központ, valamint a Művészetek Udvara szervezésében augusztus 27-én a közönség színházi előadásnak volt részese. Az ősi falak először lehettek tanúi ilyen művészi pr...

Ismét találkoztak a stílusok... | 2018. augusztus 28.
A Debreceni Zsidónegyed Kulturális- és Oktatási Központ, valamint a Művészetek Udvara szervezésében augusztus 26-án a Debrecen Dixieland Jazz Band ismét elbűvölte a nagyszámú közönséget. A tradicionális dixieland, klezmer és a jiddis dallamok stílusa a hitközségen rendezett harmadik k...

Vendégek Izraelből | 2018. augusztus 27.
Vendégünk volt rabbi Fromovitz Jeruzsálemből. Ő kollégájával, Meir Shapirával mesgijáként működött egy debreceni élelmiszer üzemben, és a Hitközség zarándokszállásán laktak Élvezet volt hallgatni imádkozásukat, lejnolásukat, együtt éltek a hitközséggel egész héten. Minden este és regg...

Nem történtek bűncselekménye... | 2018. augusztus 22.
Horovitz Tamás a hitközséget ért károkat tartja elsődlegesnek  A rendőrség vizsgálata nem támasztotta alá a feljelentők állításait. DEBRECEN. Se sikkasztás, se a feljelentők által vélelmezett más bűncselekmény nem történt a Debreceni Zsidó Hitközség működésében, gazdasági életébe...

Botlatókövek elhelyezése 2. ... | 2018. augusztus 10.
A Pásti utcai Ortodox Zsinagóga volt az ünnepi megemlékezés nyitó helyszíne 2018. augusztus 9-én a Botlatókövek 2. alkalommal történő elhelyezésének. Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, Dr. Hunyadi László, Izrael Állam tiszteletbeli konzulja Debrecen és Dr. Iványi Zsuz...

Yossy Amrani ismét a Debrece... | 2018. július 31.
Yossy Amrani, Izrael államának magyarországi nagykövete július 26-án ismét meglátogatta a Debreceni Zsidó Hitközséget. A magas rangú vendéget Horovitz Tamás, a Hitközség elnöke fogadta. A baráti jellegű megbeszélésen a Nagykövet elmondta, hogy Orbán Viktor magyar, és Benjamin Netanjah...

Vöetchánán szombatja Debrece... | 2018. július 30.
Szombaton, mint mindenütt a világon, itt Debrecenben is Vöetchánán (וָאֶתְחַנַּן) heti szakaszt olvastuk, melynek jelentése:”és esdekeltem”. Mi is reméltük, hogy szép szombatunk lesz. Ez a kívánságunk teljesült is. Most volt az első szombat a gyász hetek óta. Valószínű, h...

A Debreceni Zsidó Hitközség ... | 2018. július 26.
Az idei évben a Hitközség több országos rendezvénybe is bekapcsolódott. A sikeres Múzeumok éjszakája után most a nagyerdei Campus fesztiválra is beneveztünk idén először. A civil szervezetek sátrai között megtalálható volt a Hitközség sátra is. Szerettük volna érzékeltetni a látogatók...

A Debreceni Zsidó Negyedben ... | 2018. július 26.
Megkeresi Hitközségünk minden eszközét annak, hogy minél szélesebb körben lássanak be életünkbe. Felhívásunkra, a 90. alkalommal megrendezett Debreceni Nyári Egyetem hallgatói keresték fel Zsidó Negyedünket. Ennek a különleges intézménynek alapvető célkitűzése: megismertetni a magyar...

Az új amerikai nagykövet a d... | 2018. július 13.
Július 11-én rendkívüli esemény volt a Zsidó Negyedben. Az Egyesült Államok új nagykövete, őexcellenciája David B. Cornstein pillanat látogatása volt, mely váratlanul ért bennünket. Dr. Papp László polgármester kísérte el hozzánk a nagykövetet és feleségét az első vidéki útja során, ...

Shlomo Josefsohn Debrecenben | 2018. július 13.
Meglátogatott bennünket Shlomo Josefsohn a romániai körútja előtt. Pár napig a vendégünk volt, még Tórát is olvasott számunkra Pinchasz szombatján. A román származású, tekintélyes izraeli ügyvéd 1961-ben elhagyta Romániát. Izraelben a Tel Aviv-i jogi karon folytatta tanulmányait, majd...

Múzeumok éjszakája a Debrece... | 2018. június 25.
Idén először a Debreceni Zsidó Hitközég is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája programjaihoz, a közösségünk nyíltsága ismét megmutatkozott az érdeklődők számára. A szombat (sabesz)” kimenetele” után 22 óra előtt nyílt meg a kapu a Pásti utcai Zsidó Negyedben. A nagyszámú, t...

Zenés Templomi Estéken a Gol... | 2018. június 25.
A délelőtti emlékező program délután folytatódott a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában, ahol az OR-ZSE kórusa, a budapesti Goldmark-kórus nyújtott felejthetetlen zenei élményt a hallgatóságnak. A zsúfolásig megtelt zsinagógában Kreislerné dr. Grósz Zsuzsanna, a DZSH elnökhelyettese kösz...

Megemlékezés a temetőben | 2018. június 25.
Tammuz hó 10. közösségünk gyásznapja, amikor a holokausztban elpusztított hatezer debreceni hittestvérünkre emlékezünk. Ebből az alkalomból gyűltünk össze június 17-én a Monostorpályi úti zsidó temetőben. Az emelvényen foglaltak helyet a holokauszt-túlélők, Dr. Papp László, Debrecen m...

3 napig Izrael szellemisége ... | 2018. június 13.
Immár 19. alkalommal szervezte meg a Debreceni Zsidó Hitközség a Debrecen és Határon Túli Testvérhitközségeinek nemzetközi konferenciáját 2018. június 8. és 10. között Debrecenben. A rendezvény támogatói Debrecen megyei jogú város Önkormányzata, a MAZSIHISZ, valamint a MAZSÖK voltak. ...

Konferencia a debreceni Deák... | 2018. június 13.
A második világháborúban megsérült, majd vissza nem állított, egykori Deák Ferenc utcai – ma Petőfi téri status quo zsinagóga emléke előtt tisztelegtek a Debreceni Zsidó Hitközség és a Debreceni Zsidó Szabadegyetem által szervezett konferencia résztvevői csütörtök délután, a Hit...

Iskolai csoport látogatása a... | 2018. május 30.
Május 28-án és 29-én „fiatalos élet” érkezett a Hitközségünkre. Május 28-án a „Határok nélkül” projektben sikeresen pályázott kassai, és a budapesti Scheiber Sándor iskola diákjai látogattak meg bennünket. Kassáról és Budapestről 24 fő érkezett három kísérő ta...

Huszár Gál gimnázium látogat... | 2018. május 30.
Május 22-én a debreceni Huszár Gál Gimnázium 50 diákja látogatott meg bennünket. Egy egész délelőttöt szántak a Zsidó Negyed megismerésére. Igényeiknek megfelelően felkészültünk látogatásukra. Egyik célunk az volt, hogy testközelből láthassanak bele a diákok a második világháborús kor...

Amerikai vendégek a Debrecen... | 2018. május 03.
Április 26-án illusztris vendégek érkeztek Amerikából, Frank J. LaBuda, New York Állam Legfelsőbb Bíróságának elnöke, John R. Kelly, New York vezető ügyvédje. A vendégeket Keresztes Attila hitközségi elöljáró kalauzolta a nap folyamán. A házigazda Dr. Asher Ehrenfeld debreceni rabbi...

Kedves diákvendégek a Debrec... | 2018. április 16.
A Svetits Debreceni Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanári kara kereste meg a Debreceni Zsidó Hitközséget 2018. április 12-én, hogy az iskola 7-12 osztályos diákjai, közel 300 fővel szeretnék meglátogatni a zsidónegyedet. A létszám hallatára felkaptuk a fejünket, de Rag...

Debreceni Pészach 5778-ban | 2018. április 03.
A szombati salot sideszi tanítások alkalmával már hetek óta a Pészachra készültünk Dr. Asher Ehrenfeld főrabbi segítségével. Erev Pészach alkalmával (Niszan 14 – péntek) nagy ünnep előtti sürgés-forgás, előkészület volt a Hitközségen a korábbi évekhez hasonlóan. Pár mondat az el...

Feladatunk és kötelességünk ... | 2018. március 26.
Március 21-én „Feladatunk és kötelességünk az idősgondozásban” címmel konferenciát rendezett a Debreceni Zsidó Hitközség, a DAB Geriátriai és Szociálgerontológiai Munkabizottságával közösen. A zsidó hitközségek gondoskodása egyre inkább az idős emberek felé fordul, különös...

Család-OK koncert oklevéláta... | 2018. március 09.
A Kormány 2018-at a családok évének nyilvánította. A Debreceni Kör Dáma Egyesület által szervezett Család-OK koncert keretében január 14-én a Rachel Nőegylet „Zs- Faktor” kórusa adott nagysikerű műsort a Pásti utcai Zsinagógában. Az országos koncert oklevélátadó ünnepségé...

Vidám purimi program Debrece... | 2018. március 06.
Mindig fénypontja a hitközségi programoknak a purimi megemlékezés. Most talán még érdekesebb volt korábbiaknál, a kizárólag a Hitközségég tagjai adták a szórakoztató műsort, az önfeledt vidámság sugározta be a délutánt. Hiába jöttek volna világsztárok, nekik se lett volna nagyobb sike...

Chag Purim Szameach! | 2018. február 28.
 

Zajin Ádár Debrecenben | 2018. február 23.
Zajin Ádár, Ádár hó 7-e ebben az évben is hagyományos megemlékezés volt a Debreceni Zsidó Hitközségen a Chevra Chadisha szervezésében. Az esti imádkozás után a hitközség kóser konyháját megtöltötték hittestvéreink. Ennek a napnak több jelentőségéről is hallhattunk Dr. Asher Ehrenfeld ...

TubiSvat a Pásti utcában Deb... | 2018. február 06.
Február 4-én, Svat hó 19-én ismét benépesült a Pásti utcai Ortodox Zsinagóga. A határon innen és túli közönségnek tartalmas kulturális programban és Tu biSvat-i ünnepségben volt része. De a tanulás sem maradt el. A hallgatóság érezhette a kultúra és a vallás összhangját a multifunkci...

Január 14-i Pásti utcai Orto... | 2018. január 15.
A rendezvényt Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke nyitotta meg, amelyen a Kör Dáma Egyesület országos templomi hangverseny sorozatához csatlakozott a Hitközség. A közös éneklés és a zene szépségét emelte ki az elnök, valamint utalt rá, hogy a zsidóság napi életéhez mind...

Az izraeli nagykövet a Debre... | 2018. január 11.
Yossy Amrani, Izrael államának magyarországi nagykövete az egy éves küldetése alatt már harmadjára látogatta meg a Debreceni Zsidó Hitközséget. A magas rangú vendéget Horovitz Tamás, a Hitközség elnöke fogadta. A baráti jellegű megbeszélésen főtéma volt Izrael állama alapításának 70. ...

Lehetett e zsidó Árpád fejed... | 2018. január 10.
Szabadegyetemünk polgári új évi első előadásán, január 7-én, vasárnap a Hitközség kultúrterme zsúfolásig megtelt. Ez az előadó személyének és a téma érdekességének is köszönhető volt. Az előadás címe: „Lehetett e zsidó Árpád fejedelem?” Meghívott előadónak Szántóné dr. Ba...

Chanukai fények Debrecenben ... | 2017. december 22.
Chanuka fényei ragyogták be hetünket. December 12-én, kedden gyújtottuk meg az első Chanuka-gyertyát, majd a többi lángot minden este a Bet Hamidrasban, a hagyományos imák és dallamok mellett történt ez. A hitközségen idén is emlékezetes chanukai délután volt december 17-én. A gyertya...

Magyar Gasztronómiai és Kult... | 2017. december 13.
Izraelben immár harmadszor rendezték meg a Magyar Gasztronómiai és Kulturális Napokat Tel-Aviv-ban október 25-26-án. Az eseményt Nagy Andor Magyarország izraeli nagykövete, Ron Huldai, Tel-Aviv polgármestere, valamint Papp László, Debrecen polgármestere közösen nyitotta meg. Papp Lás...

„Wallenberg nyomán” középisk... | 2017. december 13.
Wallenberg nyomán címmel vetélkedőt hirdetett a magyarországi és határon túli középfokú intézmények tanulói számára a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány. A vetélkedőt támogatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Svéd Királyság budapesti nagykövetsége, a Magyarországi Zsidó ...

Malek Andi Soulistic koncert... | 2017. december 13.
Nem mindennapi zenei élményben volt részünk november 19-én a Pásti utcai zsinagógában a Malek Andi Soulistic koncerten. Malek Andit nem kell bemutatni, ismert zenész család tagja, többszörös Emerton- és Artisjus díjas színésznő-énekesnő. Szereplője volt a televízió Szomszédok c. soroz...

Szabadegyetem a Hitközségen ... | 2017. december 13.
Szabadegyetemünk december 10-i összejövetele ismét érdekes volt a szokásosan nagyszámú hallgatóság számára. Az előadás címe: „Jézus alakja izraeli művészek feldolgozásában”. Meghívott előadónak Dr. Balázs Gábort, az OR-ZSE egyetemi docensét kértük fel. A téma vallási hov...

Mázlisak voltak a Szabadegye... | 2017. december 13.
Szabadegyetemünk a november 5-i vasárnap délután a Hitközség székházában megtartott előadásából a humor és új, érdekes ismeretek átadása nem maradt el a nagyszámú hallgatóság számára. Meghívott előadó Dr. habil Oláh János, egyetemi tanár, az OR-ZSE rektor helyettese volt. Az előadás c...

A XIX. Nemzetközi dr. Kardos... | 2017. október 25.
Idén, 2017. október 22-23-án rendezte meg a Debreceni Zsidó Hitközség, a MAZSIHISZ támogatásával. Felekezeti megkülönböztetés nélkül részt vehettek határon innen és túlról érkezett magyar nyelvű versenyzők. A 2017-es rendezvény nem csak Dr. Kardos Albertnek, az irodalmárnak, pedagógus...

„STÍLUSOK TALÁLKOZÁSA, - JAZ... | 2017. október 18.
A Debreceni Zsidónegyed Kulturális- és Oktatási Központ, valamint a Művészetek Udvara STÍLUSOK TALÁLKOZÁSA, - JAZZ MEETS KLEZMER” címmel DEBRECENI DIXIELAND-KLEZMER KONCERTET szervezett a DEBRECEN DIXIELAND JAZZ BAND előadásában. Október 15-én került sor erre a nem mindennapi es...

Kulturális Örökség Napja a D... | 2017. szeptember 20.
Hitközségünk 2017-ben is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatához. Idén e rendezvénysorozatnak Debrecen volt a házigazdája. A Kulturális Örökség Napjai keretében idén összesen 23 debreceni helyszín volt látogatható – köztük a Zsidó Negyedünk is. Szeptember...

Szabadegyetem az ünnepek elő... | 2017. szeptember 20.
Szeptember 17-én, az 5. szabadegyetemi „tanév” első összejövetelén találkoztunk. Továbbra is célunk a sokarcú zsidóság bemutatása. A hitközség, a város népszerű rendezvénye ez. Az őszi ünnepeink előtt a zenei világba kukkantottunk be a szemeszter nyitásakor. Ezen a délut...

Tovább él a nagy múltú beret... | 2017. szeptember 20.
Elul 26-án, szeptember 17-én ismét Berettyóújfalu Önkormányzata és a Debreceni Zsidó Hitközség a Bihar Múzeumban tartott megemlékezést. A rendezvény része volt az országos Kulturális Örökség Napjai programnak. Kire és miért emlékeztünk most? Ezen a napon volt az egykori híres tudós ra...

Jótékonysági vacsoraest | 2017. szeptember 18.
Jótékonysági vacsoraestet szervezett szeptember 10-én, vasárnap a Pásti utcai Zsinagógában a Közép- és Kelet-európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Egyesülete. A szervezet városunkban egy, a Kárpát-medencei zsidóság történelmét, múltját bemutató emlékközpontot szeretne létrehozni -...

Nemzetközi konferencia Debre... | 2017. augusztus 24.
Immár 18. alkalommal szervezte meg a Debreceni Zsidó Hitközség a Debrecen és határon túli testvérhitközségeinek nemzetközi konferenciáját 2017. augusztus 18. és 20. között Debrecenben. A rendezvény támogatói Debrecen Megye jogú város Önkormányzata, a MAZSIHISZ, valamint a MAZSÖK volta...

Mártír megemlékezés Debrecen... | 2017. július 03.
A Debreceni Zsidó Hitközség 2017. július 2-án vasárnap (Tamuz 8) mártír istentiszteleten emlékezett meg a Holokauszt debreceni áldozatairól a Monostorpályi úti temetőben. Az emelvényen, és a meleg miatt felállított sátor alatt számos holokauszt-túlélőt köszönthettünk, sajnos számuk év...

Kultúrdélután a Szabadegyete... | 2017. június 23.
Június 18-án, a szabadegyetemi „tanév” utolsó összejövetelén Dr. Mazsu János egyetemi tanár „A keresztény-zsidó együttélés első “hosszú” évszázada Debrecenben” címmel tartott előadást a népes közönségnek.. A törzstagok mellett új arcokat is láttunk...

Prof. Dr. Szita Szabolcs kön... | 2017. május 23.
A Debreceni Zsidó Hitközséget megtisztelte május 22-én Prof. Szita Szabolcs D.Sc., a holokauszt központ Igazgatója. A hitközség dísztermében a holokauszt emlékközpont és a hitközség szervezésében ismerhettük meg professzor úr Gyógyíthatatlan sebek (Magyarok az auschwitz-birkenaui láge...

Szabadegyetemi betekintés Iz... | 2017. május 08.
A Debreceni Zsidó Hitközségünknél már 4. éve működő a Zsidó Szabadegyetem május 7-én tartotta soron következő összejövetelét. Közel két óra időtartamra az utóbb idők legnagyobb létszámú szabadegyetemi hallgatósága jutott el képzeletben a Szentföldre. Sikerült betekintünk a mai „...

Holocaust megemlékezés a Deb... | 2017. április 28.
A "Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja" alkalomból a Debreceni Zsidó Hitközség 2017. április 26-án, meghívta Debrecen közoktatási intézményeit a Debreceni Zsidónegyed látogatására, valamint a holokauszt borzalmait bemutató filmre. Pészach miatt, a megemlékezést ...

Április 20-án “mozi nap” vol... | 2017. április 21.
Április 20-a csütörtök a filmvetítések napja is volt. Délután, a hitközség kultúrtermében szabadegyetemi szervezésben Dr. Stark András a „Rashevski tangó” filmesszéje segítségével láthattuk az alkotást, és elemezést hallottunk a romantikus, de valós zsidó családi problémák...

Debreceni Zsidó Hitközség el... | 2017. április 13.
A MAZSIHISZ honlapján megjelent írás „Testvéreink visszatérnek: döntött a vallási bíróság a debreceni kizárásról” címmel, valótlan információkat közölt. A Debreceni Zsidó Hitközség elöljárósága nem hozott olyan döntést, mely szerint a hitközség bármely tagját kizárta volna...

Debreceni pészach 5777-ben,... | 2017. április 10.
A szombati mincha előtti tanításokkal már hetek óta a Pészachra készültünk Dr. Asher Ehrenfeld főrabbi segítségével. Erev Pészach (Niszan 14 – hétfő) nagy ünnep előtti sürgés-forgás volt a Hitközségen, a korábbi évekhez hasonlóan. Csak röviden ezekről. A reggeli imádkozás után v...

Magas rangú izraeli vendég a... | 2017. március 28.
Illusztris vendége volt március 27-én, kedden a Debreceni Zsidó Hitközségnek, Rabbi Prof. Daniel Hershkowitz, az izraeli Bar-Ilani Egyetem elnöke személyében. Tudományos és Technológiai miniszter volt, napjainkban is számos tudományos és állami pozíciót tölt be. Délután a Pásti utcai...

Izraeli újságírók a Debrecen... | 2017. március 28.
Március 27-én, kedden délelőtt már tapasztaltuk, hogy megindult Tel-Aviv és Debrecen között a közvetlen repülőjárat. Délelőtt izraeli újságírók látogattak el a hitközségre a város megismerése közben. Dr. Asher Ehrenfeld debreceni főrabbi mutatta be a hitközséget, válaszolt kérdéseikre...

Sabesz para Bet Hamidrasban | 2017. március 24.
Az elmúlt szombaton a DZSH kidussal köszöntötte Prof. Dr. Gergely Juditot abból az alkalomból, hogy a „Debreceni Egyetemért érdemérem” kitüntetéssel jutalmazták meg több, mint 6 évtizedes ott eltöltött munkásságáért. Elfogytak az ülőhelyek a Pásti utcai Bét Hamidrasban, hi...

Közös mozi látogatás | 2017. március 23.
Kellemes délutánban volt részünk 2017március 22-én délután az Apolló moziban. A Debreceni Zsidó Templomért és Temetőért Alapítvány hívta meg hitközségünk tagjait, valamint barátait Bereczky Csaba filmjének, a Soul Exodus filmjének a megtekintésére. Az alcím találó: „Befogad és k...

SENKI SEM ÁLLHAT A DEMOKRATI... | 2017. március 20.
A Debreceni Zsidó Hitközség a tegnapi napon, március 19-én megtartotta közgyűlését, melyen az események megerősítették Horovitz Tamás elnököt. A közgyűlésen nagy többséggel megválasztásra került az elnök által javasolt három jelölt. Hiábavaló volt a lejárató sajtókampány, a debreceni ...

Debreceni Purim - vidámság m... | 2017. március 14.
Hitközségünk hagyományőrző, de vidámságot kedvelő közösség. Ez kiderül a purimi beszámolónkból is! Purimkor 4 micvét (jótett) kötelességünk megtartani, melyből az első kettőt közösen végeztük el március 12-én vasárnap, a megmaradt kettőt pedig egyénileg, a közösség segítségével szerve...

Mozgalmas hosszú hétvége Deb... | 2017. március 07.
Március 3-án délután hitközségünkre látogatott Isabelle Poupart Kanada magyarországi nagykövete. Ő is követte elődjét ezzel a látogatással, aki szintén jó kapcsolatban állt hitközségünkkel. A nagyon kedves diplomatát Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke fogadta. Az által...

Dr. Asher G. Ehrenfeld a deb... | 2017. március 02.
Dr Asher G. Ehrenfeld (Ehrenfeld György szerepel a magyar személyi igazolványában) debreceni főrabbi rabbi működésének 40. évfordulója, diaszpórában eltöltött 25 eredményes éve után idén januárban a Cionista Világkongresszus jeruzsálemi közgyűlésén elismerő oklevelet kapott. A kitünte...

Szabadegyetem Debrecenben fe... | 2017. február 28.
Hitközségünknél már 4. éve sikeresen működik a zsidó szabadegyetem. Nemcsak a hitközségi, de a város programjaiba is beépült. Az előadás címe: Purim legnagyobb csodája, avagy a rejtőzködő I..en volt. Kicsit titokzatosabban a cím: „Purim és a heszter pánim gondolata”. Előa...

Berettyóújfaluba is megérkez... | 2017. február 27.
Debrecenben ismét megrendezték az izraeli filmnapokat. Február 17-én kezdődtek a 3 napig tartó ”Izraeli filmnapok” az Apollo moziban, ahol 9 film került bemutatásra. A nyitó film a „Betlehem”, volt. Komolay Szabolcs, Debrecen város alpolgármestere, és Prof. Dr....

Kultúra gyümölcsei Debrecenb... | 2017. február 14.
Február 12-én, Svat hó 16-án ismét benépesült a Pásti utcai Ortodox Zsinagóga. A határon innen és túli közönségnek tartalmas kulturális programban és Tu biSvat-i ünnepségben volt része. Ezen a vasárnapi délutánon a Közép-és Kelet-Európai Hitközségek kulturális központja lett a gyönyör...

II. Izraeli Filmnapok | 2017. február 09.
 

Beszélgetés Deutsch-Magallal | 2017. január 23.
Snow-t az alaszkai malamutot először Debrecenben a nyilvános chanukai gyertyagyújtáson láttam. A feleségemmel jó barátságba került, szívesen viselte a fényképezést, mint ahogyan a képen is látszik. A napokban nagy sztár lett az interneten, az újságokban és a televízióban a gazdájával ...

Hitélet és kultúra Debrecenb... | 2017. január 17.
Tevet 16-a, Vajchi szombatja, és az egész hétvége ünnepélyesebben zajlott le a Debreceni Zsidó Hitközségnél, mint máskor. A téli hideg ellenére szép, a szokásosnál is nagyobb létszámunk volt a Bet Hamidrashban. Péntek este a szombat köszöntése imáit Éliás Viktor kántorjelölt recitált...

Szabadegyetem Debrecenben ja... | 2017. január 16.
Fekete László, a Dohány utcai Zsinagóga főkántorának előadását, gyönyörű kántori hangját élvezhette a közel 100 tagú közönség a Hitközség kultúrtermében. Bepillantást kaptunk a zsidó liturgia történetébe, ókortól napjainkig. Az előadó arra is rámutatott, hogy voltak olyan szerzők, aki...

Nemzetközi elismerés a debre... | 2017. január 09.
2017. január 2-4-e között, a jeruzsálemi Ramada hotelben a Cionista Világszövetség szervezésében az ortodox rabbik hagyományos kongresszusára került sor, melyet Jeruzsálem egyesítésének 50. évfordulója alkalmából tartottak. 42 országból 136 rabbi vett részt ezen a különleges eseményen...

Nefesh Yehudi csoport Debrec... | 2017. január 09.
Ismét egy izraeli csoport voltlátogatott január 6-án, pénteken a Debreceni Zsidó Hitközséghez a Nefesh Yehudi szervezésében, vezetőik Dudi és Yonatan voltak. Vezetőik korábban személyesen mérték fel a magyarországi helyeket, ahol izraeli diákoknak meg tudják mutatni a holokauszt nyoma...

Chanukai fények Debrecenben ... | 2017. január 02.
Chanuka fényei ragyogták be hetünket. December 24-én, szombaton gyújtottuk meg az első Chanuka-gyertyát, majd minden este a Bet Hamidrasban, a hagyományos imák és dallamok mellett. December 28-án este az ötödik gyertya meggyújtása közösen, a hitközség chanukai ünnepségén történt. A sz...

„O LUX”, avagy egy este hang... | 2016. december 15.
Nem ismert, hogy mennyi lux képzeletbeli fényt kapott a Pásti utcai Zsinagóga közönsége 2016. december 13-án, kedden este a debreceni Kodály Filharmónia szervezésében. Sok nagyszerű effekt összhangja tette sikeressé az estet, többek között a zsinagóga szakrális jellege, a hallás és lá...

Látogatás a debreceni Zsinag... | 2016. december 12.
December 7-én délután bírósági dolgozók, nyugdíjasok és hozzátartozók 39 fős csoportja látogatta meg a két debreceni zsinagógát. Tavaly mindkettőt felújították. Először a Pásti utcai épületet néztük meg, ahol a Zsidó Hitközség Elnöke, Horovitz Tamás köszöntött bennünket. Elmondta, hog...

Debrecenbe látogatott Izrael... | 2016. december 08.
2016. december 8-án Debrecen városába látogatott Őexellenciája Yossi Amrani, Izrael Állam nemrégiben beiktatott Nagykövete. A Nagykövet Úr programja szerint meglátogatta a Debreceni Zsidó Hitközséget. A Nagykövet Urat a Pásti utcai Ortodox Zsinagógában fogadta Horovitz Tamás elnök és ...

STÍLUSOK TALÁLKOZÁSA, AVAGY ... | 2016. november 30.
A Debreceni Zsidónegyed Kulturális- és Oktatási Központ, valamint a Művészetek Udvara „STÍLUSOK TALÁLKOZÁSA, AVAGY KIRÁNDULÁS A KLEZMER VILÁGÁBAN” címmel AZ ELSŐ DEBRECENI DIXIELAND-KLEZMER KONCERTET szervezett a DEBRECEN DIXIELAND JAZZ BAND előadásában. Debrecenben, az Or...

Pozsonyban jártunk | 2016. november 25.
Szlovákiával, ezen belül Pozsonnyal már régi kapcsolata van a Debreceni Zsidó Hitközségnek. A debreceni határon túli hitközségek találkozójának résztvevőjeként ismeretségek alakultak ki. Tudtuk, hogy nagyszerű múzeumaik vannak. Ismét a látókörünkbe került a szlovákiai főváros zsidó ör...

A Rotary Club látogatása a d... | 2016. november 25.
A Rotary a világ egyik legnagyobb létszámú és tekintélyű civil szervezete. Debrecenben is működik helyi szervezetük. Régen van kapcsolatuk a hitközségünkkel, melyet november 22-én meglátogattak. Horovitz Tamás elnök az elöljáróság tagjai segítségével mutatta a megújult zsidó negyedet...

Beszámoló Friedmann Sándor e... | 2016. november 22.
Folytatódott Szabadegyetemünk november 20-án, vasárnap. Közel 50 főnyi közönségnek tartott előadást Friedmann Sándor tudományos munkatárs az ORZSE-ról Az előadás címe volt: “A cipő megjelenése a kultúrában és az emlékezésben”. Heidegger- Meyer Schapiró-Derrida vitáról Van ...

A Budapesti Hegedűs Gyula kö... | 2016. november 17.
Vendégek voltak november 15-én Hitközségünknél. A budapesti Hegedüs Gyula utcai körzet (régebbi nevén Csáky) romániai határ menti közösségeket, zsinagógákat látogatott meg, hazafelé egy rövid időre megálltak Debrecenben. Technikai okok miatt nem sok idejük maradt a hitközségünk megtek...

XVIII. dr. Kardos Albert Nem... | 2016. november 09.
2016. november 6-7-én rendezte meg a XVIII. Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Versenyt a Hitközség kultúrtermében a Debreceni Zsidó Hitközség. Támogatók voltak: a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány és Debrecen Megyei Jogú ...

Sátoros ünnep Debrecenben | 2016. október 20.
Negyedik évfolyamát kezdte meg Tisri 17. napján (október 19-én) Holomaid (félünnepen) első napján a Debreceni Zsidó Hitközség székházában a Zsidó Szabadegyetem. Folytattuk az ünnepeinket bemutató szabadegyetemi előadásainkat, melyek részei az elsősorban kulturális és történelmi témájú...

Újraéledő zsidó hagyomány, a... | 2016. október 05.
Elul 26-án, szeptember 29-én, Berettyóújfalu Önkormányzata és a Debreceni Zsidó Hitközség a Bihar Múzeumban, kiállítással egybekötött megemlékezést tartott. Miért pont most? Ezen napon volt az egykori híres tudós rabbi, Amram Blum, Jahrzeijtja, aki 1883-tól 1907-ig az akkori Bihar vár...

Bemutatták a DTV debreceni z... | 2016. szeptember 26.
Akik lelke megmaradt a hitben. Ez a címe a Debrecen Televízió új dokumentumfilmjének, amelyet vasárnap ünnepélyes keretek között mutattak be a Pásti utcai zsinagógában. A debreceni zsidóság történetéről szóló alkotás premierjén Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtit...

Rishon le Zioni küldöttség a... | 2016. szeptember 19.
Szeptember 16-án, Debrecen testvérvárosából, az izraeli Rishon le Zionból, a polgármester, Dov Zur és küldöttsége járt városunkban Ezzel viszonozták városunk vezetőinek és hitközségünk elnökének tavaly októberi látogatását. Külön örömünkre szolgált, hogy szeptember 16-án, péntek dél...

Megemlékezés Réti Béla bácsi... | 2016. szeptember 19.
Az előző hetünk emlékezéssel fejeződött be, illetve az aktuálist ezzel kezdtük. Most járt le a sjasim Béla bácsi, Borech ben Mordche után. Az Av 14-15-i salot sidesznél emlékeztünk meg róla. Dr. Ascher Ehrenfeld főrabbi felidézte vallásos eletet. A heti szakasz, Ki tece (midőn kimész)...

Back to the Roots-Koncert a ... | 2016. szeptember 09.
Szeptember 6-án folytatódott a zenei élvezet. Ezen a napon a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében, a MAZSIHISZ segítségével, a Debreceni Kulturális és Oktatási központ szervezésében egy nem hagyományosnak mondható kántor koncertet élvezhettünk. Címe: Back to roots (vissza a gyökerekhe...

“A zsinagóga hangjai”-Debrec... | 2016. szeptember 09.
De nem akármilyen hangok! Szeptember 5-én a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében, a MAZSIHISZ segítségével, a Debreceni kulturális és Oktatási központ szervezésében zsidó liturgikus zenei koncert volt az ortodox zsinagógában. Fellépett a hannoveri EUROPÄISCHER SYNAGOGALCHOR kórus IZ...

Réti Béla bácsi emlékére | 2016. augusztus 24.
Nehéz leírni, hogy már nincs közöttünk Réti Béla bácsi, Borech ben Mordche. Augusztus 19-én, pénteken (Av ho 15-én) helyeztük örök nyugalomra Debrecenben, a Monostorpályi úti temetőben ortodox szertartás szerint a testvére mellé, a 92 éves korában elhunyt hittestvérünket. Arie Kes...

Nyári zsidó szabadegyetem a ... | 2016. augusztus 11.
Egy kellemes vasárnap délutánra hívtuk meg szabadegyetem hallgatóit, városunk polgárait felekezeti hovatartozástól függetlenül. Szabadegyetemünk programsorozata 3. évfolyama zárásaként, és 4. évfolyama nyitásaként egy rendhagyó összejövetel volt a nyári zsidó szabadegyetem keretében...

Gyerekek látogatták meg a De... | 2016. augusztus 04.
2016. augusztus 1-én egy 30 fős gyerekcsoport látogatott hozzánk Debrecen Város nyári napközis táborának lakói közül, akiket Hidasi Kati, a nőegylet elnöke és András Viktória fogadott és kalauzolt el a zsidó negyed fontosabb épületeiben illetve ezzel együtt a zsidóság világába. Ez al...

Debrecenben kinyílt a csend ... | 2016. július 12.
Július 10-én, vasárnap délután újra megtelt a debreceni Pásti utcai ortodox zsinagóga .Ezúttal egy különleges komolyzenei csemegével várták a közönséget a szervezők: a XXVII. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál idei programjában részt vevő izraeli együttes adot...

Mártír megemlékezés Debrecen... | 2016. július 12.
A Debreceni Zsidó Hitközség 2016. július 10-én (Tamuz 4) mártír istentiszteletet tartott a Holokauszt debreceni áldozatainak emlékére a Monostorpályi úti temetőben. Az emelvényen foglaltak helyet a holokauszt-túlélők, Komolay Szabolcs, Debrecen megye jogú város alpolgármestere, Majoro...

Debreceni Sábesz Brassóban | 2016. július 07.
Július 1-3 között a Debreceni Zsidó Hitközség tagjai a Brassói Zsidó Hitközség meghívására Brassóba látogattunk, egy közös Szombatra. A találkozó többszöri szíves invitálás, majd hosszas előkészület után jött létre. A vendéglátók nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadtak bennünket...

BARCHESZ | 2016. június 23.
Nem mindennapi színházi előadásnak volt színhelye a Debreceni Zsidó Hitközség kultúrterme június 16-án. Örömünkre szolgált, hogy a Kossuth-díjas művésznő, Csákányi Eszter tolmácsolásában hallhattuk Rubin Eszter regényéből készült monodrámát. Nem kis erőfeszítés volt a Hitközség részér...

Debrecen – Kóser kolbász, em... | 2016. június 20.
Horovitz Tamás közel tíz éve vezeti az aktivitása és lélekszáma alapján vidéken egyedülállónak számító Debreceni Zsidó Hitközséget. Milyen viszonyt ápolnak a többi gyülekezettel? Miért tartják fontosnak, hogy bárki betérhessen a rendezvényeikre? Hogyan élnek, milyen hagyományaik vanna...

Debrecenben nem áll meg a fe... | 2016. május 31.
Vasárnap este a debreceni és magyarországi zsidóság valamint az ország és a város politikai és civil életének meghatározó személyiségei részvételével jótékonysági vacsoraestet tartott a Debreceni Zsidó Hitközség, kettős céllal. Egyrészt adománygyűjtő este volt, ugyanis az eseményből ...

Ajánlja fel személyi jövedel... | 2016. május 03.
Kérjük, ajánlja fel személyi jövedelem adójának 1+1 százalékát ez évben is a MAZSIHISZ (technikai szám: 0358), illetve A Debreceni Zsidó Templomért és Temetőért Alapítvány javára. (adószám: 18550775-1-09) Köszönetet mondunk mindazoknak, akik 2015-ben rendelkező nyilatkozatukban a...

Nincs messze a debreceni Sze... | 2016. május 02.
Folytatódik a Debrecenbe irányulói zarándokút sorozat. Peszach halomaidkor (húsvéti fél ünnep) Izraelből, Kiriat Motzkinból (Haifa mellől) Debrecenben járt Ginz Andor (Amram Ginz) népes családjával. Közel 20 fő kíséretében kereste fel szülővárosát, ahonnan a háború után ment el Izrael...

Képek a debreceni pészachról... | 2016. április 26.
A mincha előtti tanításokkal már a pészachra készültünk Dr. Asher Ehrenfeld rabbi úr segítségével. Erev Pészach (Niszan 14 - péntek) nagyon mozgalmas volt a Hitközségen. Nézzük végig! A reggeli imádkozás után volt az első szülöttek hagyományos lakomája. Ezt Dr. Asher Ehrenfeld rabbi ú...

Debreceni segítségnyújtás a ... | 2016. április 21.
A Debreceni Zsidó Hitközséghez Purim előtt érkezett egy kérés az ország keleti határán túlról, Munkácsról. Keveseknek van tudomása arról, hogy Munkácson létezik egy kis létszámú magyar ajkú ortodox zsidó közösség. Abban kértek támogatást hitközségünktől, hogy a közelgő Peszach alkalm...

Kibic Piknik Debrecenben | 2016. április 13.
A több mint 20 zsidó szervezetet tömörítő Kibic Szövetség idén először nem Budapesten, hanem Debrecenben tartotta bemutatkozó rendezvényét a Debreceni Zsidó Hitközséggel közösen. A Kibic részéről Borgula András elnök és a tagszervezetek, valamint Hitközségtől Pálszabó-Jurovits Júlia...

Mozgalmas Napok Debrecenben | 2016. március 23.
Az Ádár hónap nem szűkölködik eseményekben Debrecenben, láthatják majd a lenti sorokból. Zajin Ádár A Zajin Ádár, Ádár 7-e ebben az évben is hagyományosan zajlott le. A reggeli imádkozás után elmentünk Nagykállóba, Eizik Taub rabbi sírjához, hogy emlékezzünk rá, és imádkozzunk a Mind...

Two in one - tu biSvat délut... | 2016. február 12.
Január 24-én, vasárnap megtelt a Hitközségünk kultúrterme, mely szinte „kicsinek” bizonyult a nagyszámú érdeklődők miatt. A szatmárnémeti és a nagyváradi hittestvérek is népes számban megtiszteltek bennünket. A Tóra történelmi hátteréről tartott előadást Szerdócz Ervin, b...

Chanukai programok Debrecenben | 2016. január 11.
2015. december 13-án a Debreceni Zsidó Hitközség Chanukai megemlékezésén került sor a 8. gyertya meggyújtására. Az előző 7 napon a zsinagógában (Bét chamidrash) keltek életre a lángok. Székház kultúrtermében Fehér Tamás elöljáró gyújtotta meg a chanuka lángokat. Az ilyenkor szokásos i...

ÉAOP- 2.1.1/A.I-12-2012-0086... | 2015. november 17.
UTAZÁS A ZSIDÓ ÖRÖKSÉGBE ÉSZAK-ALFÖLDÖN

Hitközségi Tanoda Debrecenbe... | 2015. november 10.
A Hitközség vallási és közösségépítő tevékenysége mellett, fontosnak tartja az oktatás, művészet és más karitatív programokban való részvételét és megvalósítását. Ez a törekvés öltött testet a -3.3.9.A-12/2-2012-0052 Debreceni Hitközségi Tanoda - Tanoda programok a Debreceni Zsidó Hit...

Boldogfalvától a Pásti utcái... | 2015. november 05.
AZ ELSŐ DEBRECENI ZSINAGÓGA FELAVATÁSÁNAK 200 ÉVES ÉVFORDULÓJÁRA Debrecen városában a XIX. sz. negyvenes éveiig nem lakhattak zsidók. A város polgárságának jelentős része iparos, kereskedő és tőzsér volt. Ezért igyekeztek e fog¬lalkozási ágakban a külső konkurenciát visszaszoríta...

IHRA nyitórendezvény a debre... | 2015. november 03.
2015. november 2-ikán este újra nagy jelent?ség? nemzetközi eseménynek adott otthont a debreceni Pásti utcai orthodox zsinagóga. A Nemzetközi Holokauszt Emlékez? Szövetség – angol rövidítéssel IHRA – debreceni plenáris ülésének ünnepélyes nyitórendezvénye keretében négy na...

XVII. dr. Kardos Albert Nemz... | 2015. november 02.
2015. október 25-26-án rendezte meg a XVII. Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Versenyt a Hitközség kultúrtermében a Debreceni Zsidó Hitközség. Támogatók voltak: a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetsége, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány és Debrecen Megy...

Debreceni Hitközségi Tanoda ... | 2015. október 27.
2015. október 27. 14:00 Debreceni Zsidó Hitközség – szakmai záró rendezvény, sajtótájékoztató SAJTÓKÖZLEMÉNY Debreceni Hitközségi Tanoda - Tanoda programok a Debreceni Zsidó Hitközségnél - TÁMOP – 3.3.9. -12/2-2012-0052 Véget ért a Debreceni Zsidó Hitközség 29,67 millió ...

Bocsánatot kért a debreceni ... | 2015. augusztus 31.
A Jobbik önkormányzati képvisel?je a megsértett közösséget a városi közgy?lés határozatát teljesítve követte meg. K?szeghy-Deczki Anna, a Jobbik Hajdú-Bihar megyei sajtóf?nöke pénteken este juttatta el a Dehir.hu szerkeszt?ségébe Ágoston Tibor önkormányzati képvisel? alábbi közlemény...

Ha jó id?, ha rossz id? Bada... | 2015. július 08.
Harmadjára indultunk útnak a Balatonra, a MAZSÖK üdül?be. Összeszokott kis csoportunk minden évben boldogan szállt buszra, és vidáman viseltük a hat órás utat. A kényelmes szállás, a kiváló környezet, mind-mind megszokott otthonosságot, a pihenést adja az ideérkez?nek. Hazajöttünk: ...

Gyászistentisztelet és Holok... | 2015. július 01.
Debrecenben, Tamuz hó 11-én Holocaust-emlékhelyet avattunk a vészkorszak debreceni áldozatainak emlékére a Pásti utcai Orthodox Zsinagóga udvarán, mely a belvárosi Zsidó Negyed része. Azokat a hittestvéreinket, akik áldozatul estek a barbár gyilkosoknak, 71 évvel ezel?tt Tamuz hónap 1...

Tanévzárót tartott a Hitközs... | 2015. június 22.
2015.06.17. DEBRECENI ZSIDÓ HITKÖZSÉG Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy-Zsilinszky u. 26. SAJTÓKÖZLEMÉNY Tanévzárót tartott a Hitközségi Tanoda Az iskolai tanév végén ünnepélyes évzárót tartott a TÁMOP-3.3.9.A-12/2-2012-0052 Debreceni Hitközségi Tanoda - Tanoda programok a Debreceni Zsidó ...

Magyarországi és a határon t... | 2015. június 10.
Élet a Holokauszt után

Debreceni Zsidó Templomért é... | 2015. május 08.
Kérjük, segítse munkánkat 2015-ben is személyi jövedelemadója 1%-ával!

Pásti utcai Zsinagóga átadás... | 2015. április 27.
Van jövőnk, mondta Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség Elnöke

1% | 2015. április 15.
Kérjük ajánlja fel személyi jövedelemadójának 1%-t, a MAZSIHISZ javára. technikai szám: 0358. Köszönjük!

Nemzetközi Holokauszt Emléks... | 2015. április 08.
Elnöki sajtótájékoztató Debrecenben

I. Izraeli Filmnapok Debrece... | 2015. március 23.
Díjnyertes izraeli filmek az Apolló Moziban

Tanoda - Sajtóközlemény | 2015. március 12.
Debreceni Hitközségi Tanoda - Tanoda programok a Debreceni Zsidó Hitközségnél

I. Világháborús konferencia,... | 2015. március 10.
A zsidóság szerepe az I. Világháború során és az azt követő időszakban a magyar történelemben

Izraeli Filmnapok | 2015. március 10.
Díjnyertes izraeli filmek az Apolló Moziban

A Debreceni Zsidó Hitközség ... | 2015. február 19.
Colleen Bell amerikai nagykövetasszony debreceni látogatása során találkozott Horovitz Tamással, a Debreceni Zsidó Hitközség elnökével. A találkozón részt vett dr. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és dr. Bosák Nándor Debrecen- nyíregyházi római katolikus me...

Tóraavató Debrecenben | 2013. december 19.
„Most pedig írjátok fel magatoknak és tanítsátok… (Mózes V. 31.:19)”

Sajtóközlemény – 2013. szept... | 2013. december 19.
„Zarándokút a zsidó örökségbe Észak-Alföldön”

Sajtóközlemény | 2013. december 18.
„Vallási turizmus erősítése a Nagyváradi és Debreceni Zsidó Hitközség öröksége által”

2024. április 19.  | 

Hírlevél

Ha rendszeresen szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, programjainkról, akkor kérjük, adja meg nevét és e-mail címét.

 

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!

Polgári naptár
Zsidó naptár

Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Zsinagógák

  • 4025 Debrecen, Pásti u. 4.
  • 4025 Debrecen, Kápolnási u. 1.

Információk

  • Elnök: Horovitz Tamás
  • Alelnökök: Keresztes Attila
                    Dr. Grosz Zsuzsanna
  • Elérhetőség: 4025 Debrecen,
                       Bajcsy Zs. u. 26 sz.
  • Ügyfélfogadás: hétköznapokon 8:00 – 14:00
Cím: 4025 Debrecen, Bajcsy Zsilinszky. u. 26.
Levelezési cím : 4001 Debrecen, Pf. 62. | E-mail: debrecenizsidosag@gmail.com
Telefon: +36 52 415 861, +36 30 846 1703 | Fax: +36 52 533 273
 

Debreceni Zsidó Hitközség - Minden jog fenntartva © 2013